2016. szeptember 6., kedd

Szent István király, ispotályok és kolostorok építője



Szent István király, ispotályok és kolostorok építője



Megújulás! A megújulás igényével szól Pál, már akkor, a korinthusi hívekhez is! Vagyis már akkor, az elején is szükség volt rá, hogy megújuljanak a keresztények, gondolkodásukban, a maguk és egymás megítélésében, de a világhoz való viszonyukban is! Miért gondolhatnánk azt, hogy ma, kétezer év távlatában ne volna szükségünk rá, hogy szüntelenül megújuljunk. Önmagunkban! Önmagunkat kell megújítani Krisztusban, a hitben!
Erről szól a Zsoltáros is: „Énekeljetek az Úrnak új éneket”!
De erről szól az Evangélium is: „… magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt …” Így kezdődött Jézus működése, mely Isten megújító szándéka szerinti tette volt!
A Zsoltáros szava az Ószövetségből elhangzó felszólítás, melyet követ Jézus cselekvő jelenléte, tanítása, gyógyító munkája – mely mindegyik a megújulásról szól. Isten bizonyítja, hogy Ő akarja, hogy megújuljunk, és ezért elküldi a Fiút, Aki megújító eszközévé lesz.
Akik eljöttek Jézushoz, „hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.” A Lélek működik, jelentem! Már nem csak az Atya Isten szándéka a megújulás, hanem, lám, az ember is vágyakozik, keresi és szomjazza a megújulást. Érzi az ember, hogy szüksége van a megújulásra!
Pál kezében folytatódik a megújulás tette. Az, amire Jézus utat mutatott, azt Pál folytatja, és hirdeti a mi számunkra is: míg világ a világ, és amíg ember az ember, és szabadnak tudhatja magát, éppen ezért nem bűn nélkül való, szükséges számára a visszacsatolás, a megújulás Istenben!
Pál egy nagyon lényeges, alapállásbéli szempontra mutat rá: Isten szentjeire vár a világ megítélése! Amit tudomásul kell venni, és arra érdemessé kell tenni magukat, azoknak, akik Isten szentjeiként készülnek az ítéletre! El kell jutni arra a méltóságra, annak az embernek, ki Krisztust követni hajlandó, hogy megítélhesse a világot. Vagyis, már most, a jelentéktelen – e világi - dolgok feletti ítélkezésben kell szert tenni arra a képességre, hogy mikor arra elérkezik az idő, a világ feletti ítéletre is képessé lehessünk! Isten, a Lélek bölcsességével kell bírnia annak, aki ítélkezésre vállalkozik. Pontosabban ez nem is vállalkozás, hanem felvállalása annak, amire a Lélek indítja az Embert! Hogy tudnám elviselni az öröklét „klímáját”, ha nem készülök rá, ha nem próbálok Isten arcúvá alakulni?
Mégis, később, mintha Pál meggondolná magát. Bár, a leírt szöveget nem bírálja felül, mégis később így ír: „már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot?” Mintha az igazságtalanság viselése is már a Lélek bölcsességéről vallana! Pál jól látja: az igazságtalanság elviselése abból a bölcsességből kellene, hogy forrásozzon, hogy az, aki elszenvedni kénytelen az igazságtalanságot, az azért teszi rá képessé magát, mert tisztában van vele, és fájlalja azt, hogy önmaga sem vonhatja ki magát az alól a vétek alól, mely másokat károsít, mert igazságtalanok tetteink! Az ember töredékessége, képtelensége a jóra, az igazságtalanságot szüli.
Nagyon keményen inti meg azokat Pál, akik tévedésben ringatják magukat, és akik önmaguk megtévesztése okán bűnben maradnak! A bűntudat, a bűnbánat, és bűnbocsánat szoros kapcsolatára mutat rá Pál, amikor ezt mondja: „Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.” És ez a keresztény ember minduntalan való megtérésének a kezdete! Az a lépcsőfok, amire nekünk, keresztényeknek, talán a legnehezebb fellépnünk! Ez az, amire Szent Ignác mutat példát, lehetőséget. Nyújt eszközt, az elcsendesedés módszerével, a lelkigyakorlatok végzésével; a folyamatos lelkiismeret vizsgálat végzése Isten jelenlétében eszköze által!
Nincs megújulás megalázkodás nélkül, (és alázatosság szenvedés nélkül – mondja Richard Rohr), melyet Isten jelenlétében, Istennel közösségben, és Krisztus vezetésével tehet meg az Ember!
Persze, nem a szenvedést akarom Istenem, Atyám, de a megújulásért Veled, és Benned igen. Elviselni a szenvedést, hordozni téged, a saját keresztem felvállalásával! Segíts engem Istenem! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése