Hogy megújuljon bennünk a régi buzgóság
Kérjük közbenjárásodat!
Engedelmesség
– milyen ismeretlenként cseng a fülben! Ma, ez a szó, ahogy a fegyelmezettség
is, vagy a gyöngédség, mintha feledésbe merült jellemvonások volnának.
Úgy
tűnik, hogy az ember által gerjesztett kapkodás, rohanás, a követelődzés az
erőszakosság, és a figyelmetlenség természetességét akarná az előbbi
jellemvonások helyébe állítani.
Pál
apostol szavai így hangoznak: „bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból,
amit elszenvedett”. Még az Isten Fiának is szüksége volt arra, hogy
elszenvedjen dolgokat, melyekből tanulhat! Ma, a „kultúrált világunk”, az
intellektuel, civilizált ember olyan környezetett teremtett a maga számára,
amiben a szenvedésről úgy vélekedhet, hogy az nem természetes, nem szükséges,
nem jó, el kell kerülni! De hát, akkor, ezek szerint olyan eszközt vetünk el,
aminek segítségével olyan bölcsességre tehetnénk szert, ami javunkra válhatna!
Ráadásul, mi aztán végképp nem állíthatjuk már magunkról azt, hogy Isten fiai
lennénk! Amikor már otthonainkból, a szívünkből is teljesen kiutasítjuk azt a
Fiút is – nem hogy az Istent! -, aki az Atyához vezethetne minket, bemutatva
bennünket Neki, és kérve Őt, hogy fogadjon – az Ő, Jézus Krisztus kérésére –
fiának, akit barátjaként vezet az Atya színe elé!
Elutasítjuk
a szenvedést, … !?
Ugyan,
mit is ünnepel ma az Egyház? Az Egyház, aki már olyan világ kedvére faragta
hitvallását, hogy már csak ünnepként képes tisztelni az Asszonyt, aki nem csak
megszenvedte a fiút, hanem elszenvedni is kénytelen volt fiát! Pontosabban a
fiát ért megaláztatást! (Ezt a napot nem ünnepelni kéne. Nem ünnepnek kellene
ismernünk, hanem Máriával együtt érezve, magunkra venni azt, amiről szól az
ünnep. Elfogadni a szenvedést a magunk életére kiterjesztve, hogy javunkra
szolgálhasson!) Mert úgy gondolom én, hogy Mária számára nem is a keresztre
szegezés volt a szenvedés, hanem az az út, mely a golgotára vitte fel Őt,
látva, megélve azt a megalázást, megcsúfolást, ami számára teljesen érthetetlen
volt bizonyára! Mert Benne, nem az az érthetetlen szeretet élt, amiről a világ
tett ott, és akkor tanúságot – és teszünk mi mind, azóta is tanúságot! – amikor
Jézust elítélte, kivetette magából, önmaga érdekének védelmében. Máriában az a
szeretet élt, valószínűleg, én úgy tudom elképzelni, mely a világot fájlalta -
megszenvedte, a testet sanyargatta, és az ember alázatát hiányolta, de ami a
Fiúban bizonyosság lett számára: semmit sem ért a világ Isten szándékából,
melyet kivet inkább, mint hogy befogadni képessé lehetne rá!
Ez
az a lelki adottság, mely képes lehet különbséget tenni az ember bűne és az
Isten belé oltott jó szándéka között! Bárcsak ne akarnám igazolni azt, hogy
mert bűnös vagyok, az jó, ez a természetes! Az van, ami van, ne akarjak másnak
mutatkozni, más lenni, mint ami vagyok.
Jézus
azt mondja, ezzel szemben: „A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.
Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.” [Jn 6,63], és a szenvedés
is erre képes megtanítani embert, hogy elfogadni képes legyen azt, ami van. De
ne nyugodjon abba bele! Keresse azt, Aki jó, és vágyakozza azt a jót, amire
önmagában képtelen, de amire az A Jó, mert hozzá tartozom, és keresem a Hozzá
tartozás lehetőségét, módját – ettől vagyok ember! - eljuttathat. Mert nem
akarom a rosszat, a bűnt, a magam értetlenségét, és értelmetlenségét, amikor
érzem magamban, hogy lehetnék jobb is!
Érteni
Istent, a szándékát, még nem jelenti azt, hogy én vagyok az Isten! Hozzá
hasonlatosságomon munkálkodni nem tesz Istenné engem! De meggyőzhet abban, hogy
Ő, a maga végtelen csodákra képes jóságával, ami a szeretet, és irgalmasságnak
nevezhetem, képes lehet kioltani, kiégetni belőlem mindent, ami tőle elválaszt,
tőle elidegenít, de amit gyűlölök, és nem akarom! Teszem a rosszat, de tudom,
hogy többre vagyok képes – ez nem önámítás, ahogy a világ akarja hitetni, hanem
az a büszkeségem, hogy teremtménye vagyok a jónak, a szeretetnek, Aki még a
bennem lévő rosszat is képes javamra fordítani! Tudnom kell megszenvedni bűnös
voltomat, hogy irtózhassak tőle, és vágyakozhassak az Igazhoz, a Jóhoz, az
Élethez tartozni! A Lélekről való tudás bennem – Aki a Jó, mert az az Isten
Lelke! – már is jobbá képes tenni!
Benned
van létem Istenem egyedül! Tudom, és akarom, és hiszem, bizonyosságom, hogy Te
képes vagy rá, akarod, hogy ezt a vágyamat teljesítsed! Ez az, ami éltet, és
ami arra vezet, hogy hirdessem a Te végtelen irgalmas szeretetedet! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése