2016. szeptember 8., csütörtök

Ferenc pápa: A nagy találkozók nem hoznak békét, ha a szívek háborúban állnak



Ferenc pápa: A nagy találkozók nem hoznak békét, ha a szívek háborúban állnak


Kérjük Istentől a bölcsességet, hogy a mindennapi dolgokban tudjunk békét teremteni, mert ezekből a kis gesztusokból születik meg a béke lehetősége a világban. E gondolatból indult ki homíliájában Ferenc pápa a Szent Márta-házban megtartott reggeli szentmisén, Szűz Mária születésének ünnepén.


A nyári pihenőidőszak után a mai naptól Ferenc pápa ismét reggeli szentmisét mutat be a Szent Márta-házban, amelyen ez alkalommal 50 vendég is részt vehetett.
A békét nem a nagy nemzetközi összejöveteleken építik – állapította meg a Szentatya. A béke Isten ajándéka, amely kis helyeken születik, a szívekben, egy álomban, ahogy Józseffel történt, amikor az angyal azt mondta neki, hogy ne féljen Máriát feleségül venni, mert Emmánuelt adja majd a világnak, a velünk lévő Istent. És a velünk lévő Isten a béke – fogalmazott a pápa.
A szentmise nyitó könyörgése („hogy mindannyian növekedhessünk az egységben és a békében”) is a békére vonatkozik, hívta fel a figyelmet a Szentatya. A „növekedni” ige hangsúlyozza, hogy a béke olyan ajándék, amelynek „saját életútja van”, így tehát mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy kibontakozhasson.
„A szentek és bűnösök útja arra hívja fel a figyelmünket, hogy nekünk is el kell fogadnunk a béke ajándékát és utat kell készítenünk számára életünkben, hagynunk kell, hogy belépjen hozzánk, és így a világba. A béke nem egyik napról a másikra születik, hanem ajándék, amelyet mindennap át kell vennünk, és amelyen mindennap dolgoznunk kell. Ezért mondhatjuk azt, hogy a béke ajándék, amely az emberek kezében válik »műalkotássá«. Mi, emberek azért vagyunk, hogy mindennap tegyünk egy lépést a békéért: ez a mi munkánk. Munkánk, amelyet ajándékba kaptunk: békét teremteni” – hangoztatta Ferenc pápa.
Hogyan érhetjük el ezt a célkitűzést? – tette fel a kérdést a Szentatya. – A napi liturgiában van egy másik árulkodó szó: a „kicsiség”. Szűz Mária kicsisége, akinek ma ünnepeljük születésnapját, és Betlehemé, amely olyan kicsi, hogy nem is szerepel a térképeken.
Ferenc pápa kiemelte: „A béke ajándék, amelyen a mindennapok kicsiségeiben, apró dolgaiban kell dolgoznunk. Nem elegendő a béke iránti nagy megnyilvánulásokat tenni, nagy nemzetközi találkozókat tartani, ha közben a kis dolgokban nem teremtünk békét. Beszélhetsz a békéről csodálatos szavakkal, rendezhetsz nagy konferenciákat, de ha a te kis dolgaidban, a szívedben, a családodban, a lakókörnyezetedben, a munkahelyeden nincs béke, a világon sem lesz.”
Kérni kell Istentől a béketeremtés bölcsességének kegyelmét – hangsúlyozta a pápa – a mindennapok apró dolgaiban, de az egész emberiség távlatát figyelembe véve is éppen ma, amikor háborúban élünk, és mindenki békére vágyik.
Éppen ezért jó, hogyha a következő kérdésekből indulunk ki: „Milyen ma a szíved? Békében van? Ha nem, akkor mielőtt a békéről beszélnél, tedd rendbe a szívedet. Milyen a családod ma? Békés? Ha nem vagy képes előrevinni a családodat, a papságodat, a kongregációdat békében, akkor nem elég a béke szava a világ érdekében… Ez a kérdés, amelyet ma fel szeretnék tenni: Milyen mindannyiunk szíve? Békés? Milyen mindannyiunk családja? Békés? Így jutunk el a világhoz békében” – zárta Ferenc pápa csütörtökön a nyári időszak utáni első reggeli homíliáját.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése