Évközi huszonötödik hét szombatja

Évközi huszonötödik hét szombatja

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.
Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt Szent Gellért püspök és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Fogadd szívesen Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.