Évközi huszonötödik hét keddje

Évközi huszonötödik hét keddje

Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben megvalósítani.
Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény, hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát, azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja. Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava, kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá, vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az örök életben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinkkel. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.