Évközi huszonnegyedik hét keddje

Évközi huszonnegyedik hét keddje

Szent Lukács evangéliumában három alkalommal találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy „megesett rajta a szíve.” A kifejezéssel a tékozló fiú példabeszédében akkor találkozunk, amikor a fiú hazatér, atyja már messziről meglátta, „megesett rajta a szíve” és eléje sietett. Ebben az esetben a fiú atyja az irgalmas mennyei Atyát jelképezi, akinek megesik a szíve a bűnös és bűnbánó emberek láttán.
Ugyanez a kifejezés szerepel az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben is. Miután két ember is segítségnyújtás nélkül kerülte el a bajbajutott és halálra vert embert, egy szamaritánus jött arra, aki meglátta őt és „megesett rajta a szíve.” E példázatban szintén egy irgalmas szívű személlyel kapcsolatban szerepel a kifejezés, de itt egy ember tekint irgalmas szívvel felebarátjára, míg a tékozló fiú történetében maga Isten tekint irgalmas szívvel az emberre.
A harmadik alkalom pedig az, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Naim városához érve Jézus találkozik egy temetési menettel, egy özvegyasszony egyetlen fiát kísérik a temetőbe. Amikor Jézus meglátja az özvegyet, „megesett rajta a szíve.” Ez tehát nem egy szemléletes példabeszéd, hanem olyan eset, amely Jézus személyével történt, tehát az ő érzését fejezi ki. Jézus szíve megesett az özvegyen, s ez több mint egyszerű sajnálat vagy együttérzés, ez igazi irgalmasság. Ez az irgalmasság indítja Jézust arra, hogy feltámassza az ifjút és visszaadja őt anyjának.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon! Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!