Évközi huszonharmadik hét vasárnapja

Évközi huszonharmadik hét vasárnapja

A következő lépés

 
XVI. Benedek pápa 2010-ben avatta boldoggá az anglikán vallásból a katolikus hitre tért teológust és bíborost, John Henry Newmant. Korábban is ismertem e nagy megtérő életrajzát, de akkoriban többet olvasgattam írásait is. Ekkortájt találtam rá egy fiatalkori versére, amelyet mind az anglikánok, mind a katolikusok énekelnek istentiszteleteiken, illetve szentmiséiken. A vers egy részlete így hangzik: „Kedves fényesség! Vezessél engemet, távol vagyok otthonomtól, Te vezess, Te vezess engemet! Nem akarom látni a messzi tájakat; ha látom a következő lépést, az nekem elegendő.”
Mélyen megmaradt bennem a „következő lépés” gondolata. Bár magam is vallom, hogy mind egyéni életünkben, mind nagyobb méretű egyházi tevékenységeinkben, különösen az evangelizáció, a hit terjesztése, valamint a karitatív szolgálat területén érdemes hosszabb távon tervezni, néha felmenni magaslatokra, hogy nagyobb távlatban szemléljük az előttünk álló feladatokat és kihívásokat, ugyanakkor a gyakorlatban mindig a közvetlenül előttünk álló ügyre, az éppen megvalósítandó feladatra, azaz a „következő lépésre” kell összpontosítanunk. Enélkül ugyanis elnagyolttá és felületessé válhatnának jószándékú cselekedeteink, amelyekre a krisztusi szeretet indít minket. Szívünk és lelkünk szeretetét bele kell tennünk az éppen elvégzett feladatba, hogy az valóban hiteles és tanúságtevő cselekedet legyen.
A mai evangéliumi üzenet mindezeket magába foglalja. Jézus példabeszédet mond az építkezésbe kezdő emberről, aki munkája előtt tervez. Részletesen átgondolja lehetőségeit, mert nem akar kudarcot vallani. Tervszerűen akarja megvalósítani elképzeléseit, amely valóban bölcsességre utal. A másik példabeszéd egy királyról szól, aki szintén előrelátó módon gondolkodik. Nem érdemes harcolni és katonái életét kockáztatni a túlerővel szemben, mert ez felelőtlenség volna részéről. Ilyen helyzetben helyesebb, ha békét köt a másik királlyal. Mindkét példázat az előrelátás fontosságára figyelmeztet. Ugyanakkor mást is mond Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom.” E sokszor idézett és jól ismert kijelentés mindennapi cselekvést jelent. A keresztet nem lehet úgy hordozni, hogy a távolabbi jövőben ránk váró nehézségekre gondolunk és azok leküzdését tervezgetjük. Életünk keresztjével mindig a következő lépést kell megtennünk, arra kell figyelnünk. Ennek a lépésnek a megtételéhez ad Isten kegyelmet és erőt. És ha ezt a lépést a jelenben az ő segítségével megtettük, akkor bízhatunk abban, hogy a jövőben ránk váró lépések megtételéhez is megkapjuk a szükséges segítséget tőle. A jövő felé tekintő tervezés és a jelenre koncentráló cselekvés egyaránt jellemzi tehát keresztény életünket. E kettősség tetten érhető abban is, hogy miközben nap mint nap megvalósítjuk a szeretet parancsát és jócselekedetekkel segítjük embertársainkat, szüntelenül gondolunk az üdvösségre, a távlati jövőre, a halál utáni életre, a feltámadásunk általi megújulásra, amelyre Isten hív bennünket. Isten örök országába úgy juthatok el, ha mindig megteszem keresztemmel a következő lépést.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te szavad az általad meghívott halászokat elindította az új élet útján és tanítványaid lettek. Minden nap megtettek veled egy lépést vándorutadon, elkísértek, miközben te fáradhatatlanul jártad a városokat és falvakat. Minden nap megtettek egy lépést, hogy közelebb kerüljenek hozzád, jobban megismerjenek téged. Segíts minket, hogy legyen erőnk nap mint nap megtenni a következő lépést, hogy az üdvösség útján előrehaladjunk. Köszönjük, hogy velünk vagy életutunkon és az örök életre vezetsz minket