2016. augusztus 20., szombat

Szent Anna 26.



Szent Anna, szükségben levők segítője



Nemzetünk ünnepel ma. Az ünnep alkalmából több magyar ember kapott különböző állami kitüntetést. Gondolom azért, amiért nemzetünkért valami fontos dolgot tettek. Olyan jót, ami dicséretet érdemel, ami példaként állítható ki, és amiért köszönet jár. Mindezek olyan érdemek, melyek az ember által, az embert méltatják. Mi lesz ezek közül olyan érdem, ami Isten előtt is megállhat? Felemlítésre kerülhet? Nem tudjuk. Úgy gondolom, hogy ez személyes ügy, önvizsgálat dolga, hogy ki – ki hogyan éli meg: mit tettem, ami Isten előtt érdem lehet? Úgy gondolom, hogy ha bárki is, aki elismerésben részesül, mert a közösségéért valami jót tett, kicsit többet annál, mint amit meg kell tenni, mert olyant tett, amit nem szabad elhagyni, az Isten előtt is érdeméül fog szolgálni!
De, abban is biztos vagyok, hogy Isten érdeme és a világ elismerése között nincs összefüggés. Istenünk sokkal érzékenyebben reagál minden olyan tettért, ami az Ő jó szándékát segíti megvalósítani. Az, jórészt magunkon múlik, hogy mennyire tesszük magunkat érzékennyé arra, hogy tudatosultan képesek lehessünk az isteni jót szolgálni.
Ahogy úgy vélekedek a családról, hogy egyre tudatosabban kell a családnak szolgálni a személy méltóságát, a világ ellenében, mely minden lehető eszközzel az önző önmagamért való jót exponálja ki, méltatlanná aljasítva az örök értéket, a pillanatért cserében, úgy gondolom azt is, hogy az ember, egyedül a méltóságának tiszteletével lehet képes az isteni jóra is érzékenyé tenni magát.
Az ember rettenetesen érzékeny műszer. Mégsem mindegy az, hogy mire teszi magát érzékennyé? A Példabeszédek könyve beszél ma arról, hogy a bölcsesség és az egyetlen igazság érdekében kell vigyáznom a testem épségére. Ma, alapvetően, az ember szórakozása az, illetve frusztráltságának enyhítésére fordítja idejét fitneszfoglalkozásokra, ehhez a megfelelő felszerelésekre, technikákra költ rengeteg pénz – erre keresünk (!) – ahelyett, hogy olyanra fordítanánk energiáinkat, időnket, és pénzünket, melyek a másik embert kiegészítik. Bizony, nem keressük egymás szolgálatát, önérvényesítésünket hajszoljuk, egymás ellenében, ami, észre sem vesszük, hogy kioltják a mások jóra törekvő energiáit. Értelemszerűen, ha cselekvésem eredménytelen lesz, az frusztrálttá tesz! Úgy élünk, ahogy a világ azt diktálja. A rossz orvos sem azért kezel, hogy meggyógyuljunk, hanem, egyszerűen a tünetet kezeli, azokkal az eszközökkel, amikre az egészségügy többi szereplői érdekeltté teszik. Önérdek érvényesítési láncban vagyunk szereplők, mert nem is kutatjuk az isteni jót, mely a magam helyén az én dolgom volna! Mert minden egyes embernek, meg van a pillanatban és a térben a maga helye, Isten terve szerint, és Isten szándéka szerint, úgy, mint a teremtésben együttműködő partnere. De, erről nem veszünk tudomást, mert mi egymáshoz igazodást tanultunk meg. Richard Rohr próbál felvilágosítani arról, hogy a világ arra tanít bennünket, hogy külső tekintélynek feleljünk meg, és ne annak a belső tekintélynek, Aki maga az Isten, aki Lelkét lehelte belénk, vagyis belső hangok által akar bennünket vezetni. De ehhez bennem a csendnek kellene megszületni, annak a békességnek, Aki az Isten rezzenéseire válik érzékennyé. Hogy majd a test, az anyag szolgálatával válhassak én, az Ember az Isten cselekvőjévé lenni. Ezzel szemben, én, az ember, gyártok olyan automatikákat, berendezéseket, gépeket, amik az én érdekemben, engem szolgálnak ki. Én vagyok az Isten, engem szolgáljon a teremtett világ, én nem akarok senki szolgálatára lenni, és senkinek kiszolgáltatottá lenni!
Az ember, aki magáról azt állítja, hogy intellektuel, kultúr lény, intelligens, jól képzett, civilizált, hárítja magától azt, aki nála intelligensebb, tiszteletet érdemel, elismerésre méltó lehetne, hogy őt ilyen képességekkel, karizmákkal, és ekkora szabadsággal ruházta fel. Akkor állíthatjuk azt, hogy intelligens ez az ember? Vagy, azt kell megállapítanunk, hogy sajnálatra méltó, amiért öntelt, és rosszul bánik a maga szabadságával? Pontosabban: visszaél mindazzal, ami lehetősége volna!
Istenem, Mennyei Atyám, Te, aki mindent látsz, és mindent értesz, Aki minden felett Úr vagy, segítsd és vezesd az emberiséget a kijózanodásra! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése