Szent Anna 13.

Szent Mária Kleofa, Szent Annának sógorasszonya,

Amiről ma a Zsidókhoz írt levélben olvasunk, annak történeti alátámasztását láthatjuk az Olvasmányban: az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek esküvel megerősített ígéreteinek. Az Újszövetségben azonban sokkal nagyobb ígéretek birtokában vagyunk. A Hitvallásban ezt mondjuk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.” Amikor a ritmikusan ismétlődő „hiszek” igét egyszer csak felváltja a „várom”, ezzel fontos figyelmeztetést is kapunk. Ha hitünk nem alakul át várakozássá, akkor az haldokló, beteg hit, nem az Úr Jézus által megdicsért emberi magatartás.

Ő a mai Evangéliumban az urára váró szolga képét állítja elénk. A nappal a tennivalók világát jelenti, az éjszaka a mélységes bizalomét, amelyben nem cselekszünk, hanem egyszerűen várunk, ráhagyatkozva Urunkra,. Ez a várakozás maga a legnagyobb tett, még ha esetleg öntudatlan álomban, mély alvásban testesül is meg, mint ahogy a gyermek alszik édesanyja karjaiban, kimondatlanul is tudva, érezve, hogy a legnagyobb biztonságban van, a szeretet védőburka veszi körül. Akiket Isten Lelke vezérel, azokat erre a mélységes várakozásra, feltétel nélküli ráhagyatkozásra tanítja.

Urunk Jézus, köszönjük Neked azt a személyre szabott isteni pedagógiát, mellyel nevelsz bennünket: előbb megízlelteted velünk a Veled való együttlét hasonlíthatatlan édességét, majd munkát adsz, s amikor már egészen beleszoktunk, és kedvünket találjuk benne, megengeded, hogy egyszerre ízét veszítse mindaz, amiért addig lelkesedtünk. Kérünk, taníts minket tovább, hogy megtanuljuk minden tevékenységünkben átadni magunkat Neked, úgy, hogy minden evilági cselekvésen és várakozáson túl csak Rád vágyakozzunk, aki soha nem csapsz be és nem hagysz cserben minket.