Évközi tizennyolcadik hét keddje

Évközi tizennyolcadik hét keddje

A kenyerek és halak csodálatos megszaporításakor az emberek megtapasztalhatták Jézus különleges erejét, képességét. Az eseményt követően újabb jelét, bizonyítékát adja istenségének, de ennek már nem a nagyszámú nép, hanem csak tanítványai a tanúi. Jézus a víz tetején járva indul a bárkában evező tanítványok után. Istenségét egyrészt az mutatja, hogy képes a víz tetején járni, nem süllyed el, azaz nem vonatkoznak rá ennek a világnak természeti törvényei. Másrészt abban nyilvánul meg isteni hatalma, hogy képes megmenteni a kicsinyhitű Pétert. E különleges jelek elérik hatásukat, a tanítványok így vallják meg hitüket: „Te valóban az Isten Fia vagy!”
Elmélkedésünkben ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a kenyérszaporítás és a vízenjárás csodája között Jézus felment a hegyre és imádkozott. Bár az evangélista nem szentel nagy figyelmet ennek és csupán egyetlen rövid mondattal tesz említést róla, mégis olyan jelenet ez, amely többször előfordul az evangéliumokban. Jézus félrevonul, keresi a magányt és az egyedüllétet, hogy imádkozzon, beszéljen az Atyával. Ez alkalommal bizonyára hálát adott a csodáért, amit az emberek éhségének megszüntetése érdekében tett, tehetett, illetve az Atya újabb segítségét kérte ahhoz, hogy tanítványaiban ne félelem, hanem hit ébredjen akkor, amikor rendkívüli hatalmát megtapasztalják.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!