2016. augusztus 7., vasárnap

Évközi tizenkilencedik hét vasárnap



Évközi tizenkilencedik hét vasárnap


Belső fény
 
A híres itáliai festő, Caravaggio művészetére jellemző, hogy alkotásain mesterien és egyedien bánik a fényekkel és az árnyékokkal. Festményein érdemes megfigyelni, hogy honnét jön a fény, amely a jelenet szereplőit, a helyszínt vagy a tárgyakat megvilágítja. Jó példa erre a Máté meghívása, a Pál megtérése, az Emmauszi vacsora, a Hitetlen Tamás vagy Péter apostol keresztrefeszítése című művei, de más alkotásait is sorolhatnánk.
A fény teszi lehetővé, hogy lássuk a körülöttünk lévő világot. Azokat a dolgokat látjuk, amelyeket megvilágít valamilyen fény. A teljes sötétben elveszítjük tájékozódó képességünket, bizonytalanná válunk, mert nem látunk semmit. A fény kívülről jön, ilyen a nap, a tűz, a lámpa fénye. Ez a fény kívülről világítja meg a dolgokat, segítségével a tárgyak külső formáját láthatjuk, de belsejükbe nem képes behatolni ez a fény. Emellett van egy másik fény is, amelyet belső fénynek, belső ragyogásnak nevezhetnénk. A hit fénye ez, amely által a dolgok mélyére, a láthatóak mögé is bepillanthatunk. A belső fény rejtett dolgokat tár fel számunkra, s bizony sokkal igazibbnak tűnik, mint a külső, mert az igazán lényegesre világít rá. Ez a lelkünk és szívünk mélyéről előtörő fény, a hit fénye teszi számunkra lehetővé, hogy észrevegyük Istent, aki után vágyakozunk.
Gondolkozzunk el a következőn: Látható-e a fény? Látjuk-e a világosságot? Nem, a fény nem látható, magát a fényt nem láthatjuk, legfeljebb annak forrását. Csak azt látjuk, amit a fény megvilágít. A fényt nem lehet kezünkkel megfogni, nem lehet dobozba zárni, mert amikor becsukjuk a doboz utolsó oldalát is, akkor kizártuk a fényt és a doboz belsejében sötét lesz. S bár a fény megfoghatatlan, mégis létezik, ostobaság volna tagadni létezését.
Isten is olyan, mint a fény. Ő maga láthatatlan, megfoghatatlan, de minden láthatóvá válik jelenlétében. Alkotásaiban, szavában, tevékenységében felismerhető. Ha rácsodálkozunk a természet szépségére, ha felismerjük az isteni tanítás igazságát és ha felfedezzük az isteni gondviselés és megváltás jeleit a világban, akkor mindezekből következtethetünk Isten létezésére. Istent nem látjuk a testi szemünkkel, nem tudjuk megragadni kezünkkel, mégis a teremtett világ rendjéből és az embert üdvözítő tevékenységéből felismerhetjük őt, ostobaság volna kételkedni létezésében.
A mai evangéliumban Jézus ezt mondja: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Mi ez az égő gyertya? Gondolhatunk az egyszerű világítóeszközre, de talán emellett jelképes is ez a gyertya. Talán azt jelenti, hogy kapaszkodj bele Istenbe, mert ő világítja meg számodra az életet, az élet értelmét! Ő mutatja meg fényével az utat, hogy járni tudj, haladj előre, és ne a sötétben botorkálj. Ő ragyogtatja fel előtted a mennyországot, amely végső célja minden embernek, aki Isten teremtményének, Isten gyermekének tartja magát. Tedd Istent a te belső fényeddé, hogy belőled ő sugározzon, és általa, az ő szemével láss mindent! Szívd magadba Istent, aki éltető fény számodra! Fürödj meg Istenben, a fényben, aki betölti testedet és lelkedet! Engedd, hogy lelkeden ragyogjon Isten, s mindenki felismerje, hogy az ő gyermeke vagy!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése