2016. augusztus 8., hétfő

Évközi tizenkilencedik hét hétfője



Évközi tizenkilencedik hét hétfője


A mai evangélium kezdete azt az eseményt idézi fel Jézus életéből, amikor második alkalommal beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ezt mondja: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni.” De ki adja őt az emberek kezébe? Ki itt a cselekvés véghezvivője? Ki áll a történések hátterében? Gondolhatnánk, hogy Júdás az, aki árulásával kiszolgáltatja Jézust ellenfeleinek, akik jó ideje keresik az alkalmat, hogy elfoghassák és elítéljék, de valójában itt nem róla van szó.
A bibliai nyelvezetet ismerve egyértelműen állíthatjuk, hogy Isten a cselekvő, ő adja az emberek kezébe az Emberfiát, Jézust. Ő engedi meg azt, hogy az emberek így bánjanak a Fiával. Nem tagadhatjuk, hogy Jézus szenvedése hátterében ott húzódik az emberi tevékenység, az emberi gonoszság sugallta gyilkos szándék. Jézus elfogása, elítélése, bántalmazása és keresztre feszítése nem a véletlen és nem a sors műve, hanem emberi cselekedetek ezek. S bár látszólag az emberek irányítanak mindent, ami Jézussal történik élete utolsó napjaiban, észre kell vennünk Isten akaratát is, aki azt akarta, hogy az Emberfia a szenvedés és a halál vállalásával váltsa meg az embereket. Jézus elfogadja az Atya akaratát, engedelmeskedik, s ez a szeretet jele részéről. Engedelmeskedik az Atyának, mert szereti őt, és feláldozza életét, hogy kimutassa az emberek iránti szeretetét.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése