Évközi huszonegyedik vasárnap

Évközi huszonegyedik vasárnap

A mennyország létezik! 

 
Egy háromnapos lelkigyakorlat alkalmával a prédikáló atya az első beszédében lelkesen magyarázta a híveknek, hogy tulajdonképpen nincs is pokol. Isten végtelen szeretete átjárja az egész világmindenséget, ezért nem létezhet pokol. Isten minden embernek jót akar, mindenkit egyaránt szeret és megbocsát a bűnösöknek, ennek köszönhetően nem juthat senki a kárhozatra, és ezért semmi szükség nincs a pokolra. A második napon a tisztítóhely is „a pokol sorsára jutott,” mondván, hogy az csak a teológusok vélekedése, mindenféle elképzelés a tisztítóhelyről merő találgatás, tehát az sem létezik. A harmadik nap szentmiséje előtt óvatosan megkértem, hogy lehetőleg ne azt prédikálja a híveknek, hogy mennyország sem létezik. Így aztán mindenki megkönnyebbült, mert a mennyország megmaradt. Bár némi igazság volt az első két napon elhangzott szavaiban, azért kissé árnyaltabban érdemes fogalmazni az ilyen kérdésekben, nehogy zavart okozzunk a hívek fejében. Természetesen a mennyországgal és azzal kapcsolatban, hogy kik juthatnak oda, azaz kik üdvözülhetnek, szintén érdemes kellő óvatossággal fogalmaznunk.
Jézus is nagyon talányosan fogalmaz, amikor az üdvösség témájáról, az üdvözültek számáról van szó. Nem tesz egyértelmű kijelentéseket azzal kapcsolatban, hogy sokan vagy kevesen vannak, hanem így fogalmazza meg tanácsát: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” Egyesek ugyanis bejutnak a mennybe, mások viszont ki lesznek onnan rekesztve. Hitünk szerint létezik a mennyország. Azok juthatnak oda, akik Istennek tetsző módon, a szeretetben élnek. Az üdvösség örök boldogságot jelent, együttlétet a szeretet Istenével. Érdemes arra törekednünk, hogy földi életünk, halálunk és feltámadásunk után az üdvösségre jussunk. Minden bizonnyal van másik lehetőség is az ember számára, mert miért kényszerítene Isten egy olyan személyt arra, hogy örökké vele éljen, aki egész életében jól megvolt nélküle? Miért kényszerítené rá Isten még a túlvilágon is az ő szeretetét egy olyan emberre, aki a földi élete során visszautasította azt? Ha létezik ugyanis örökké tartó boldog együttlét Istennel, amit mennyországnak nevezünk, akkor feltehetően létezik a túlvilágon Isten nélküli létmód is, amelyet pokolnak vagy kárhozatnak nevezünk.
Fogalmazzunk meg néhány egyszerű kijelentést az üdvösséggel kapcsolatban! Első: Isten üdvözítő szándéka mellett szükség van az emberi törekvésre, akaratra, erőfeszítésre is ahhoz, hogy az örök boldogságra jussunk. Ha ez nem így volna, akkor az emberi felelősséget végső sorsunkkal kapcsolatban teljesen kiiktatnánk. Második: a túlvilágon ránk váró boldogság nem valamiféle kárpótlás Istentől, hogy elviseltük a „földi siralomvölgyet” és türelmesen vagy kevésbé türelmesen viseltük az élet nehézségeit, szenvedéseit. Ha ez így volna, akkor nem törekedhetnénk a földi élet során a boldogságra. Valójában jogunk van a boldogsághoz és az a feladatunk, hogy mások boldogságát is elősegítsük. Harmadik: az üdvözülés vágya nem helyettesítheti azt, hogy evilágon Isten országa megvalósulásáért munkálkodjunk. Ebben a világban élünk, de az ég, a menny felé nézünk. Nem az a kérdés, hogy sokan vagy kevesen vannak az üdvözültek, hanem hogy én köztük leszek-e? Mindennapi feladatom tehát, hogy törekedjek az üdvösségre!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről tehát valamiféle küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!