2016. augusztus 22., hétfő

Évközi huszonegyedik hét hétfője



Évközi huszonegyedik hét hétfője


Az elmúlt napok evangéliumi történeteinek és példabeszédeinek fő témája az üdvösség kérdése volt. Szó esett már arról, hogy Isten minden embert meghív az üdvösségre és segítséget is ad ahhoz, hogy eljussunk a mennybe, mindenekelőtt az ő Fia, Jézus Krisztus személyében. Isten szintén azért adja törvényeit, parancsait, hogy ilyen módon is utat mutasson számunkra. Az üdvösség útján Isten embereket is mellénk állít, akik a jó irányba igazítanak minket.
Az ószövetségi időkben a törvénytudóknak éppen az volt vagy az lett volna a hivatásuk, hogy Isten törvényeinek helyes értelmezésével és azok megtartására való tanítással segítsék az embereket, de ennek a feladatnak sajnos nem tettek eleget. Jézus bírálata keményen hangzik feléjük: „Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.” Jézus ítélete szerint a törvénytudók munkássága egyáltalán nem hatékony, nem szolgálja a jó célt, hanem kifejezetten káros. Az embereket nem segítik abban, hogy közeledjenek Istenhez és helyes módon fejezzék ki tiszteletüket iránta, hanem valójában eltávolítják őket Istentől.
Csak akkor vagyok képes másokat támogatni az üdvösségre jutásban, ha én magam is erre törekszem. Elsősorban nem szavaimmal, hanem életpéldámmal segíthetek másoknak.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése