2016. augusztus 25., csütörtök

Évközi huszonegyedik hét csütörtökje



Évközi huszonegyedik hét csütörtökje


A világ végéről, a végső ítéletről beszél Jézus tanítványainak. Bár most is hasonlatot alkalmaz, szavaiból egy dolog egészen világosan kiderül: a végső idők bekövetkezésének időpontja az ember számára nem ismert, de mivel bármikor megtörténhet, ezért felkészültnek kell lennünk.
Jézus mennybemenetele óta a Krisztust követő ember és az egész Egyház várakozik E várakozás az Úr második eljöveteléig tart. Várakozunk és virrasztunk. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy Isten betölthesse vágyainkat. A várakozó ember tudja, hogy valami történni fog. Hamarosan valaki be fog lépni az életébe, elkezdődik egy találkozás, egy barátság, egy kapcsolat. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy a másik személy, ember vagy maga Isten önmagával ajándékozhasson meg minket. Félre kell tennünk az előítéleteinket és az elvárásainkat, mert nem biztos, hogy a másik azt akarja nekünk adni, amit mi elképzelünk. Meg kell hagynunk a másik személy szabadságát, hogy önmagát adhassa nekünk. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan, akkor mit is várhatnánk Istentől? A tolvajra, aki el akarja venni azt, ami a miénk, nem érdemes várakoznunk. Istenre, aki önmagát adja nekünk, érdemes várnunk.
Az igazi szeretet várakozik, képes türelemmel várni. Várjuk szeretettel és türelemmel az Istennel való találkozást!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben, a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és örömben.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése