P. Spadaro SJ beszélgetése Schönborn bíborossal az Amoris laetitia értelmezéséről
Christoph
Schönborn bíboros, bécsi érsek
Megkülönböztetés
az erkölcsi felelősség megállapítására
Szerdai
adásunkban P. Szabó Ferenc jegyzete azokkal a vádakkal foglalkozott,
amelyekkel az ultrakonzervatívok illetik Ferenc pápát, főleg a két
családszinódus óta, bírálva nyitott, párbeszédet kereső
magatartását, módszerét, a házassági és családi erkölcsre vonatkozó „fellazító”
kijelentéseit, Amoris laetitia kezdetű, szinódus utáni buzdítását is.
Válaszul idéztük magának a Szentatyának a megjegyzéseit, nevezetesen a La Croix c. francia katolikus
lapnak adott interjúját.
Azoknak,
akik a szinódus utáni buzdítást Ferenc pápa személyes reflexiójának tartják,
sőt laxizmussal is vádolják, normaként II. János Pál Familiaris consortio k.
1981-es ugyancsak szinódus utáni buzdítását tartják, maga Ferenc
hangsúlyozta: „Minden áron figyelembe vettem a szinódust” -, tehát a
záróközlemény háromnegyedes többséggel megszavazott pontjai alapján írta meg
buzdítását. Hozzáfűzte: igaz, „nem találnak benne kánoni pontosítást
arról, hogy mit kell tenni és mit nem. Ez derűs, békés reflexió a
szeretet/szerelem szépségéről, hogyan kell nevelni a gyermekeket, hogyan kell
felkészülni a házasságra…Nagyra értékeli a felelősségeket, amihez még
irányelveket adhat a Világiak Pápai Tanácsa.”
Mivel
szerte a világegyházban bírálat érte az a családszinódusok eredményeit
összegező Amoris laetitia k. buzdítást, a La Civiltá Cattolica
jezsuita folyóirat igazgatója, P. Antonio Spadaro SJ hosszú interjút készített
Christoph Schönborn OP bécsi bíboros érsekkel a dokumentum értelmezéséről,
amelynek összefoglalását közli az Osservatore Romano pénteki (júl. 8-i)
száma. A teljes interjú a folyóirat júl. 23-i számában jelenik meg. P. Spadaro
emlékeztet arra, hogy Ferenc pápa Lesbos szigetéről hazatérőben (ápr. 16-án) a
repülőgépen az újságírók kérdéseire válaszolva megjegyezte, hogy az osztrák
bíboros helyesen értelmezi a szinódusi dokumentumot. Itt emlékeztetünk még
arra, hogy éppen az a Schönborn bíboros mutatta be a családszinódus záródokumentumát
is (a buzdítás alapját), aki vezette a szinóduson a német nyelvi csoport
vitáit (köztük voltak olyan a mai problémákra nyitott, haladó
teológus bíborosok, mint Kasper, Marx, Lehman).
A
domonkos Schönborn bécsi bíboros a záródokumentum bemutatásakor is, most is
hivatkozott II. János Pál Familiaris consortio k. buzdítása sokat idézett
34. és a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára, ahol a
cselekedetek erkölcsi beszámíthatóságáról, a lelkiismereti döntés minősítéséről
van szó. A kulcsszó, amint Ferenc pápa is említette, a megkülönböztetés,
amelyet a jezsuita pápa és teológusai Szent Ignác lelkigyakorlatos jegyzetei
nyomán itt alkalmaznak, és segítenek a hívők lelkiismeretének nevelésében, hogy
felnőttként keressék életükben, a konkrét helyzetükben, hivatásuk és sajátos
felelősségük szerint, mi Isten akarata, mi felel meg jobban a szeretet
kettős-egy törvényének.
Schönborn
bíboros azon túl, hogy jellemzi az Amoris laetitia stílusát, konkrét
nyelvezetét, a lelkipásztori szempontokra figyelő irányát, Ferenc pápával
hangsúlyozza a keresztény élet, így a keresztény házasság dinamikus voltát: az
úton levést, a fokozatosságot az eszmény megközelítésében, általában a keresztény
életben, a házassági előkészületben és magában a házaséletben. A hívő ember,
aki megtette az alapvető választást: az igazságot és jóságot, vagyis
Istent, Krisztust választotta, igyekszik előrehaladni az egyenes úton,
törekszik az eszményre, de tudja, hogy törékeny, bűnös ember, letérhet erről az
útról, sőt, hátat fordíthat Istennek, elvághatja magát az élő Istentől és a
szeretetközösségtől, és ha ebben makacsul kitart, ez halálos lehet, ez végső
soron a kárhozat. Fokozatosság van tehát nem a törvényben, hanem annak konkrét
alkalmazásában; a minden és a semmi módszere, pedagógiája nem célravezető sem a
házassági előkészületben, sem magában a házasságban, hangsúlyozták a szinódusok
alatt.
Természetesen,
a szinódus néhány hete alatt, amikor a házasság és család számtalan összetett
problémáiról tárgyaltak világviszonylatban, nem lehetett kellőképpen elemezni a
házasság vitatott teológiájára és a vele kapcsolatos egyházjogra vonatkozó
újabb nézeteket, sem a zsinat után megújult morálteológia távlatait. (Ezt
megtettem Házasság lés család Krisztus fényében c. könyvemben, Bp. 2015.)
Szerdán
a szinódus utáni buzdítás francia fordítását bevezető La Documentation
catholique vezércikkét idéztem, amely így értelmezte Ferenc pápát: „Az erkölcsi
normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz /amelyeket
konkrét helyetekben követünk/. És semmit sem lehet véglegesnek tekinteni a
keresztény életen és a szentségeken kívül. Ebben a keretben, a morális
(erkölcs) nem arról szól, hogy tudjuk: mi szabad vagy mi megengedett, hanem
hogy miként tudunk jobban megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk. Ez sokkal
nagyobb követelmény, mert az egész Egyháztól (pásztoroktól és hívektől) a
megkülönböztetés komoly munkáját követeli meg.”
Mi
mármost pontosabban a megkülönböztetés?
Lássuk
előbb ennek mivoltát szélesebb távlatokban, biblikus alapjait, majd
konkrétabban, a házassági erkölcsre alkalmazva. Szent Ignác Lelkigyakorlataiban
mutatja be (saját tapasztalatai alapján) a szellemek megkülönböztetését (a jó
és rossz szellem – Szentlélek és Gonosz szellem - sugallatainak
megkülönböztetése a vigasz és a vigasztalanság idején). Szempontjai – bizonyos
változtatásokkal - általában is alkalmazhatók a hívők mindennapi
fontosabb döntéseire: konkrét helyzetekben, az isteni sugallatok és
hivatásunktól eltérítő kísértések feszültségében keressük azt, ami Isten ránk
vonatkozó üdvösségtervében, választott hivatásunk szerint az Úr tetszésére van,
ami jobban tetszik Neki, és eszerint igyekszünk – a rendetlen vonzalmak
és kísértések ellen küzdve - dönteni, együttműködve a kegyelemmel. Az
általános kötelező normát itt és most lelkiismeretben kötelezőnek ítélem.
Bizalommal ráhagyatkozom Istenre, de nem hagyom el magamat, mert Isten nem
helyettünk cselekszik, hanem cselekvőkké tesz bennünket, hogy nagyobb
szabadsággal folytassuk személyiségünk alakítását a krisztusi eszmény szerint.
Szakteológusok,
a Szentírásra és a keresztény lelkiségi hagyományra hivatkozva
megfogalmazták a helyes megkülönböztetés fontosabb kritériumait,
ismérveit, amelyek alkalmazhatók egyéni (személyes) és közösségi
megkülönböztetés esetén:
Gyümölcseiről
ismerjük meg a jó és rossz műveket (vö. Gal 5, 14-22, Róm 7, 4-5. 19-20).
A jó szellem – a Lélek adománya – az Egyház építésére sarkall, békét, bátorságot, bizalmat gerjeszt. A rossz rombol, megbontja az egységet.
Világosság, béke és öröm: A Lélek gyümölcsei közé tartozik a megvilágítás, a belső béke és az öröm. (Róm 8, 6, 14, 17-18).
A testvéri közösség: a szeretet a legfontosabb és legbiztosabb kritérium, túl a Lélek rendkívüli adományain: 1 Kor 12-13 (szeretethimnusz).
A jó szellem – a Lélek adománya – az Egyház építésére sarkall, békét, bátorságot, bizalmat gerjeszt. A rossz rombol, megbontja az egységet.
Világosság, béke és öröm: A Lélek gyümölcsei közé tartozik a megvilágítás, a belső béke és az öröm. (Róm 8, 6, 14, 17-18).
A testvéri közösség: a szeretet a legfontosabb és legbiztosabb kritérium, túl a Lélek rendkívüli adományain: 1 Kor 12-13 (szeretethimnusz).
Az
Amoris laetitia értelmezéséhez
Térjünk
vissza a Schönborn bíboros interjújához. A bécsi főpásztor megmutatja a
folytonosságot az Amoris laetitia és a Familiaris Consortio között. Már II.
János Pál szinódus utáni buzdítása megkülönböztette a helyzeteket. Néhány
példa. Valamelyik ártatlan félt elhagyta társa, gyermekekkel maradt,
aztán ez a fél talált újabb társat, gyermekei is születtek, akiket fel kell
nevelni. Egyesek meg vannak győződve, hogy első házasságuk – különböző okokból
– nem volt érvényes szentségi házasság (ezt tisztázni kell, most már Ferenc
pápa új motu proprió-ja után gyorsabban megy a semmisség kimondása); ha a hívők
felmérték felelősségüket és megbánták bűnüket, és most már –
visszafordíthatatlan helyzetükben – az egyházban Krisztus törvénye szerint akarnak
élni, a botrány elkerülésével, belső fórumon (lelki vezetővel) lehetséges a
szentségekhez járulás. Mert – erre is emlékeztet Schönborn bíboros, hivatkozva
a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára – Wojtyla pápa dokumentuma,
a Familiaris Consortio is kijelentette: feltételezhetjük, hogy nem ugyanaz
minden elvált újraházasodott hívő objektív helyzete, nem állíthatjuk
minden további nélkül, hogy halálos bűn állapotában vannak elvágva Krisztus és
Egyháza szeretetétől. Meg kell tehát különböztetni az objektív bűnhelyzeteket
és belső fórumon – lelkiismeret-vizsgálattal – a személyes felelősség
súlyosságát. Ez utóbbira idézi az osztrák bíboros a Katolikus Egyház
Katekézise 1735. pontját: „Egy cselekedet beszámíthatósága vagy felelőssége
csökken vagy megszűnhet a tudatlanság, figyelmetlenség, erőszak, félelem,
szokássá válás, mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők
következtében.” Tehát a szinódus és a pápa nem fogalmazhatott meg egyetemes
irányelvet, az esetek végtelen változatossága miatt, csakis konkrét esetekben
lehet döntést hozni kellő megkülönböztetés után.
Schönborn
bíboros emlékeztet a Hittani Kongregáció 1994-es dokumentumára az elvált
újraházasodottak kérdésében. Akkor megkérdezte Ratzinger bíboros prefektust:
Vajon nem érvényes-e a már a zsinat előtt is bevált gyakorlat:
megvizsgálni belső fórumon a gyóntatóval, hogy az illetők szentségekhez
járulhatnak-e, feltéve, hogy elkerülik a botránkoztatást? Ratzinger bíboros
válasza világos volt, miként most Ferenc pápáé is: nincs olyan általános norma,
amely alkalmazható lenne minden egyes konkrét esetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése