2016. július 25., hétfő

Jézus Szent Vére 21.



Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja!


Az Emberfia eljött, közénk. De azért nevezi önmagát Emberfiának, hogy értsük: megalázza magát Isten istenségében, emberi alakot öltve, hogy szolgálja az embert, ki halandó. De Istenben örökéletre van szánva, és arra válhat képessé, ha Istenfiúvá képes lenni,
Jézus mintájára, szabad akaratának érvényesítésével!
„Az Emberfia azért jött, hogy Ő szolgáljon” – olvasom. Jézus tanításának mai utolsó mondatából kiemelve a lényeget. Jézus e szavakat dugja mindenki orra alá, akik hatalomként fogják fel küldetésüket! Istentől való küldetésüket. Nekem is van küldetésem Tőle, és mindenki megkapta a felkenést, Tőle, aki képessé lesz alázatában, szelídségében felfogni, megérteni, hogy Isten rendeléséből van élete!
Jézus, János evangéliumában két esetben fogalmazza meg konkrétan jövetelének okát:
„Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” [Jn 10,10b]
„Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot.” [Jn 12,47b]
Jézus, a tanítványait úgy küldi, ahogy Őt küldi az Atya! „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” [Jn 20,21] Vagyis: Krisztus mintájára dolga minden tanítványának, hogy életet leheljen a világba – nem a maga leheletét, hanem Krisztus leheletét! A világ megmentését kell szolgálnunk, és nem a világ vesztére kell lennünk! És most tegyük fel, merjük feltenni a magunk számára a kérdést: én mit szolgálok? Persze, a választ csak akkor szabad kimondanom, amikor már Jézussal olyan közösségben telik életem, mely elkötelezett, személyes tapasztalásaimból ered, mely Róla bizonyosság, igazoltan, misztikusan! Amikor már az életemet nem torzítják el más dolgokra, és másokra irányuló figyelmek. A kijelölt úton haladok, nem térek le se jobbra, se balra, mert mások azt várják el tőlem. Így kell értelmeznünk, értenünk Pál szavait is, melyek egyáltalán nem idejét múltak. Igen is, nekem, és korunknak szólnak! Nem kell meghalnunk Krisztusért, de el kell viselni, hogy halálra szánnak bennünket – kinevetnek, kicsúfolnak, kihasználnak, lenéznek, semmibe vesznek, visszaélnek azzal, vagy meg sem akarják érteni, amiről tanúságot teszünk, stb. –, mindenek ellenére dolgunk az, hogy Jézus életének tanúi legyünk, ha hisszük, állhatatosan és meggyőződéssel Krisztust. Krisztusban az Atyát, és a Lelket, kik Istenben Isten teljessége, a szeretet ereje, bizonyítéka, egyúttal minden mindenben!
E nyárban, a Te teljességedben áldj meg, szentelj meg Istenem bennünket, kik egy kis időre a napi gondok terhétől elszabadultaknak érezzük magunkat! Legyen rá képességünk, erőnk, és igényünk rá, hogy Benned elmélyüljünk, és belőled merítsünk erőt az Újra kezdésre! Irgalmadat felérhessük, és Benned békességünkre rátalálhassunk, mely biztonságunk és reményünk lehet a hitben! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése