2016. július 5., kedd

Évközi tizennegyedik hét keddje



Évközi tizennegyedik hét keddje


Jézus csodáinak sorozatát Máté evangélista azzal az esettel zárja, amikor egy néma emberből űzi ki az ördögöt. A sorozatban ez a tízedik csodás gyógyítás. A leírás meglehetősen egyszerű és szegényes, mintha csak arra törekedett volna az evangélista, hogy még egy esetet megörökítsen annak érdekében, hogy kijöjjön a tízes szám. Az ördögtől megszállott néma ember nincs abban a helyzetben, hogy kifejezze, kimutassa Jézus iránti hitét vagy bármilyen módon is segítséget kérjen. Az őt Jézus elé vivő személyekről nem tudunk meg semmit, az evangélista nem tesz említést arról, hogy ők hittel kérték volna Jézus segítségét, bár nyilvánvalóan ennek megnyilvánulása már az a tény is, hogy a beteget Jézushoz viszik.
Az elbeszélésben inkább a nép reakciója kap hangsúlyt. Az emberek elcsodálkoznak, ámulva nézik a történteket, így ujjonganak: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” Felkiáltásuk nem csupán a mostani ördögűzésnek, hanem a korábbi csodáknak is szól. Jézus olyan dolgokat tesz, amilyenekkel korábban nem találkozott senki. Érthető tehát, hogy arra a kérdésre keresik a választ, honnan van ehhez hatalma? A farizeusok ördögi fondorlatot sejtenek, mert hitetlenségük elvakítja őket. A további események választ adnak majd Jézus különleges erejére.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése