Évközi tizenhetedik hét keddje

Évközi tizenhetedik hét keddje

Az elmúlt napok ünnepei megszakították azt a sorozatot, amelyben Jézusnak az Isten országát bemutató példabeszédei szerepeltek. Ha a köznapi evangéliumok soránál maradtunk volna, akkor a magvetőről szóló példázat után a búzáról és a konkolyról (vö. Mt 13,24-30), a mustármagról (vö. Mt 13,31-32), valamint a kovászról (vö. Mt 13,33) szóló hasonlatokat olvashattuk volna. A mai naptól visszatérünk ezekhez a részekhez. Tanítványai kérésére Jézus megmagyarázza a búzáról és a konkolyról szóló tanítását. A részletes magyarázatot már nem az egész nép, hanem csak Jézus tanítványai hallják.
Azt könnyű volt kitalálni, hogy ki lehet a magvető és kiket jelképeznek a jó magok, illetve a gyomnövény magjai. A problémát inkább a magvető közbelépése, megengedő magatartása jelentette, illetve az a kérdés, hogy vajon mikor jön el az aratás ideje. E kérdések valószínűleg már abban az időben fogalmazódtak meg a keresztény közösség tagjaiban, amikor Máté evangéliuma keletkezett, tehát néhány évtizeddel Jézus halála és feltámadása után. A gonosz tevékenységét, az üldözéseket már megtapasztalták a közösség tagjai, de vajon meddig fog tartani? Mikor jön el az Úr, hogy igazságot szolgáltasson? A Jézusnak tulajdonított magyarázat az idő tekintetében ugyan nem ad pontos választ, azt viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten gondoskodni fog a szétválasztásról, a bűnösök megbüntetéséről és az igazak jutalmazásáról.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú, zord, embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc