2016. június 29., szerda

Jézus Szíve 27.



Jézus Szíve, bűnösök áldozatja, irgalmazz nekünk!

Már korábban is elmélkedtünk arról, hogy Jézus Szíve vétkeinkért engesztelő áldozat. Ennek kapcsán megállapítottuk, hogy az Ószövetség idején Isten által előírt égőáldozatok sem tudták eltörölni az emberek bűneit, csak előre jelezték, hogy jön majd a Megváltó, aki saját testét adja majd Istennek tetsző, minden bűnt eltörlő áldozatnak. Ez a fohász: Jézus Szíve, bűnösök áldozatja, tovább építi bennünk a gondolatsort: Jézus meghalt értünk, bűneink bocsánatát a kereszten megszerezte. Aki él ezzel a lehetőséggel, alkalmazza magára Krisztus érdemeit: hisz, megkeresztelkedik, teljesíti Isten parancsait, teszi a jót egész életében, az üdvözül. Aki ezeket nem teszi, hanyagságával súlyosan vétkezik. Az ilyen hogyan várja, hogy Jézus majd megkönyörül rajta? Vagy általában arra is gondolhatunk, hogy a rendszeresen templomba járók is bűnösök. Mit várhatunk? Ezért imádkozzuk: Jézus Szíve, bűnösök áldozatja, irgalmazz nekünk! Igen, ez a Szív az egyetlen, utolsó menedékünk. Megért minket, és irgalmaz annak, aki kéri.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése