2016. június 3., péntek

Jézus Szent Szíve



Jézus Szent Szíve


A jó és a rossz, az életszentség és a bűn vonzásában élő ember sokszor megtapasztalja saját gyengeségét, sebezhetőségét. De a küzdelmet nem akarja feladni, mert a tét az üdvösségre vagy a kárhozatra jutás, ezért érzi személyes felelősségét örök sorsával kapcsolatban. És mit tesz Isten, aki látja az ember esendőségét? Nem hagy bennünket magunkra, mert látja, hogy nélküle elbuknánk és ezzel semmivé foszlana az a szándéka, hogy minden ember eljusson hozzá az örök üdvösségre. Isten segítsége az ember számára, mindannyiunk számára megmutatkozik Jézus Krisztus megváltó kereszthalálában és abban, hogy Isten irgalmas Atyaként megbocsát nekünk, bűnös gyermekeinek. Nem utasít el bennünket, hanem megmentésünkre siet, ahogyan a pásztor elindul, hogy megkeresse az elveszett bárányt, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk.
Jézus szentséges szívének ünnepe azt az üzenetet hirdeti, hogy Isten felelősséget érez irántunk, törődik velünk, a megmentésünkre siet. Elfelejti bűnös múltunkat, azaz megbocsát, és egyúttal elindít minket egy új úton, így lehetőséget kapunk, hogy a jövőben neki tetsző módon éljünk és neki engedelmeskedjünk. Isten szándéka az, hogy az örök életre jussunk. És mi az én szándékom? Milyen cél vezet engem életem során?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled, és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése