2016. június 12., vasárnap

Ferenc pápa a vatikáni csillagászokhoz: Mindnyájan egy közös égbolt alatt élünk



Ferenc pápa a vatikáni csillagászokhoz: Mindnyájan egy közös égbolt alatt élünk


Ferenc pápa június 11-én délelőtt az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a vatikáni csillagvizsgáló jezsuita munkatársait és nyári továbbképzőjük résztvevőit, összesen mintegy 45 csillagászt.


Beszédében elismeréssel szólt kezdeményezésükről, ahogy a fiatal csillagászokat szakmailag kísérik és segítik őket összetett és csodálatos tevékenységükben, a világegyetem kutatásában. Utalt elődjére, XIII. Leó pápára, aki pontosan 125 évvel ezelőtt, 1891-ben alapította meg a vatikáni csillagvizsgáló állomást, a Specola Vaticanát annak a megerősítésére, hogy „az egyház barátja az igazi és megalapozott tudománynak, amihez pedig új eszközökre is szüksége van”.

A fiatal kutatókhoz fordulva a pápa elismeréssel szólt a szándékukról, hogy meg akarják ismerni a világegyetemet, Isten teremtett világát, ahová ő elhelyezett bennünket, akik oly különböző kulturális és vallási közegben élünk. Mindnyájan egy közös égbolt alatt élünk és mindenkit megérint a kozmosz szépsége, egységben fon bennünket a vágy, hogy felfedezzük az igazságát a világegyetem csodálatos működésének, ami mind közelebb visz minket annak Teremtőjéhez.

Ferenc pápa igazán jó és gondviselésszerű kezdeményezésnek nevezte, hogy a tizedik nyári továbbképzés éppen a víz felkutatásával foglalkozik, akár a Naprendszeren belül, akár más összefüggésben. Mindnyájan jól tudjuk ugyanis – mondta a pápa, – hogy a víz mennyire nélkülözhetetlen itt a Földön az emberi élet és a munka számára. A legkisebb hópehelytől egészen a hatalmas zuhatagokig, a kis tavaktól a mérhetetlen óceánokig, mindig meglep bennünket a víz a hatalmas erejével, másfelől pedig a maga alázatával. A nagy civilizációk éppen a folyók mentén születtek meg. A tudós munkája nagy elkötelezettséget kíván, mindazonáltal öröm és boldogság forrása lehet. Műveljétek magatokban ezt az örömet! – buzdította a csillagászokat Ferenc pápa.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése