2016. június 8., szerda

Ferenc pápa: Jézus irgalmassága mutatkozik abban, hogy magához kapcsol minket!



Ferenc pápa: Jézus irgalmassága mutatkozik abban, hogy magához kapcsol minket!


A Szentatya június 8-án az általános kihallgatás keretében tartott katekézisében a kánai menyegző története alapján elmélkedett Jézus irgalmasságáról mint a keresztény ember örömének és hitének alapjáról.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A katekézis megkezdése előtt szeretném üdvözölni azoknak a házaspároknak a csoportját, akik aranylakodalmukat ünneplik. Ez ám a család „jó bora”! Olyasmiről tesztek tanúságot, amit az ifjú házasoknak – akiket később fogok köszönteni – és a fiataloknak meg kell tanulniuk. Szép a tanúságtételetek! Köszönjük tanúságtételeteket!
Miután végigelmélkedtünk néhány példabeszédet az irgalmasságról, ma Jézus csodái közül az elsőnél fogunk elidőzni. János ezeket evangélista „jelek”-nek nevezi, hiszen Jézus nem csodálatot akart kelteni, hanem az Atya szeretetét akarta feltárni velük. Az első ilyen csodajelet éppen János beszéli el (Jn 2,1–11), és ez a galileai Kánában történik. Ez egyfajta „bejárati kapu”, amelybe olyan szavak és kifejezések vannak bevésve, amelyek megvilágítják Krisztus egész misztériumát, és megnyitják a tanítványok szívét a hitre. Nézzünk néhányat ezek közül.
A bevezetőben találjuk ezt a kifejezést: „Jézus a tanítványaival” (Jn 2,2). Mindazokat, akiket Jézus követésére hívott, önmagához kapcsolta egy közösségben, és ők most egyetlen családként mind hivatalosak a menyegzőre. Amikor a kánai menyegzőn megkezdi nyilvános működését, Isten népének jegyeseként mutatkozik meg Jézus, akit megjövendöltek a próféták; és feltárja előttünk azt a mély kapcsolatot, amely hozzá fűz minket: ez a szeretet új szövetsége. Mi képezi hitünk alapját? Az az irgalmas tett, amellyel Jézus magához kapcsolt minket. A keresztény élet pedig válasz erre a szeretetre, olyan ez, mint két szerelmes története. Isten és az ember találkoznak, keresik és meglelik egymást, ünneplik és szeretik egymást: ahogy a szerelmes férfi és nő az Énekek énekében. Minden más ebből a kapcsolatból következik. Az egyház Jézus családja, amelyre kiárasztja szeretetét. Ez az a szeretet, amelyet az egyház őriz és oda akar adni mindenkinek.
A szövetség összefüggésében érhetővé válik Mária megjegyzése is: „Nincs boruk” (Jn 2,3). Hogyan lehetne lakodalmat tartani és ünnepelni, ha hiányzik az, amit a próféták a messiási lakoma jellegzetes elemének mondtak (vö. Ám 9,13–14; Jo 2,24; Iz 25,6)? A víz szükséges az élethez, a bor viszont a lakoma bőségét és az ünnep örömét fejezi ki. Ezen a menyegzőn hiányzik a bor, az ifjú pár pedig szégyenkezik emiatt. Képzeljétek csak el, milyen lenne, ha egy lakodalom végén teát innának az emberek, szégyen lenne! A bor szükséges az ünnephez! Azáltal, hogy „a zsidók rituális tisztálkodásához” (Jn 2,6) használt kőkorsókban lévő vizet borrá változtatja, Jézus beszédes csodajelet visz végbe: Mózes törvényét evangéliummá, örömhordozóvá változtatja. Ahogyan János máshol írja: „A törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett osztályrészünk” (Jn 1,17).
Mária szavai, melyeket a szolgákhoz intéz, megkoronázzák a kánai menyegző képét: „Bármit mond nektek, tegyétek meg” (Jn 2,5). Érdekes: ezek az ő utolsó szavai, amelyeket az evangéliumok említenek. Mária ma is ezt mondja mindannyiunknak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Ez az az örökség, amelyet ránk hagyott: milyen szép! Ez a mondat arra a hitformulára emlékeztet, amelyet Izrael népe használt a Sinai-hegyen, ezt adták válaszul a szövetségi ígéretekre: „Amit az Úr mondott, azt mi megtesszük” (Kiv 19,8). És valóban, Kánában a szolgák engedelmeskednek. „Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak!« Odavitték.” (Jn 2,7–8) Ezen a menyegzőn valóban új szövetség köttetik, az Úr szolgáira, vagyis az egész egyházra pedig új küldetést bíznak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Az Urat szolgálni azt jelenti, hogy meghallgatjuk és gyakorlatba ültetjük az ő szavát. Jézus anyjának ez az egyszerű, de lényegi tanácsa a keresztény ember életprogramja. A korsóból meríteni mindannyiunk számára egyenértékű azzal, hogy rábízzuk magunkat Isten szavára, hogy megtapasztaljuk hatékonyságát életünkben. Akkor a násznaggyal együtt – aki megkóstolta a borrá vált vizet – mi is kijelenthetjük: „Te mindeddig tartogattad a jó bort” (Jn 2,10). Igen, az Úr továbbra is tartogatja az üdvösségünket szolgáló jó bort, ahogyan az továbbra is fakad az Úr átszúrt oldalából.
Az elbeszélés végén mintegy összefoglalásként hangzik el a mondat: „Ezt művelte Jézus első csodajelként a galileai Kánában; kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne” (vö. Jn 2,11). A kánai menyegző messze több Jézus első csodájának elbeszélésénél. Kincsesládaként őrzi az ő személyének titkát és eljövetelének célját: a várva várt vőlegény elkezdi a menyegzőt, amely a húsvéti misztériumban teljesedik be. Ezen a menyegzőn Jézus új és végérvényes szövetséggel kapcsolja magához tanítványait. Kánában Jézus tanítványai az ő családjává válnak, és itt születik meg az egyház hite. Erre a menyegzőre valamennyien hivatalosak vagyunk, mert az új bor nem fogy el többé!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése