Ferenc pápa: Jézus irgalmassága mutatkozik abban, hogy magához kapcsol minket!
A Szentatya június 8-án az általános kihallgatás keretében tartott katekézisében a kánai menyegző története alapján elmélkedett Jézus irgalmasságáról mint a keresztény ember örömének és hitének alapjáról.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A
katekézis megkezdése előtt szeretném üdvözölni azoknak a házaspároknak a
csoportját, akik aranylakodalmukat ünneplik. Ez ám a család „jó bora”!
Olyasmiről tesztek tanúságot, amit az ifjú házasoknak – akiket később fogok
köszönteni – és a fiataloknak meg kell tanulniuk. Szép a tanúságtételetek!
Köszönjük tanúságtételeteket!
Miután
végigelmélkedtünk néhány példabeszédet az irgalmasságról, ma Jézus csodái közül
az elsőnél fogunk elidőzni. János ezeket evangélista „jelek”-nek nevezi, hiszen
Jézus nem csodálatot akart kelteni, hanem az Atya szeretetét akarta feltárni
velük. Az első ilyen csodajelet éppen János beszéli el (Jn 2,1–11), és ez a
galileai Kánában történik. Ez egyfajta „bejárati kapu”, amelybe olyan szavak és
kifejezések vannak bevésve, amelyek megvilágítják Krisztus egész misztériumát,
és megnyitják a tanítványok szívét a hitre. Nézzünk néhányat ezek közül.
A
bevezetőben találjuk ezt a kifejezést: „Jézus a tanítványaival” (Jn 2,2).
Mindazokat, akiket Jézus követésére hívott, önmagához kapcsolta egy
közösségben, és ők most egyetlen családként mind hivatalosak a menyegzőre.
Amikor a kánai menyegzőn megkezdi nyilvános működését, Isten népének
jegyeseként mutatkozik meg Jézus, akit megjövendöltek a próféták; és feltárja
előttünk azt a mély kapcsolatot, amely hozzá fűz minket: ez a szeretet új
szövetsége. Mi képezi hitünk alapját? Az az irgalmas tett, amellyel Jézus
magához kapcsolt minket. A keresztény élet pedig válasz erre a szeretetre,
olyan ez, mint két szerelmes története. Isten és az ember találkoznak, keresik
és meglelik egymást, ünneplik és szeretik egymást: ahogy a szerelmes férfi és
nő az Énekek énekében. Minden más ebből a kapcsolatból következik. Az egyház
Jézus családja, amelyre kiárasztja szeretetét. Ez az a szeretet, amelyet az
egyház őriz és oda akar adni mindenkinek.
A
szövetség összefüggésében érhetővé válik Mária megjegyzése is: „Nincs boruk”
(Jn 2,3). Hogyan lehetne lakodalmat tartani és ünnepelni, ha hiányzik az, amit
a próféták a messiási lakoma jellegzetes elemének mondtak (vö. Ám 9,13–14; Jo
2,24; Iz 25,6)? A víz szükséges az élethez, a bor viszont a lakoma bőségét és
az ünnep örömét fejezi ki. Ezen a menyegzőn hiányzik a bor, az ifjú pár pedig
szégyenkezik emiatt. Képzeljétek csak el, milyen lenne, ha egy lakodalom végén
teát innának az emberek, szégyen lenne! A bor szükséges az ünnephez! Azáltal,
hogy „a zsidók rituális tisztálkodásához” (Jn 2,6) használt kőkorsókban lévő
vizet borrá változtatja, Jézus beszédes csodajelet visz végbe: Mózes törvényét
evangéliummá, örömhordozóvá változtatja. Ahogyan János máshol írja: „A törvényt
Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett
osztályrészünk” (Jn 1,17).
Mária
szavai, melyeket a szolgákhoz intéz, megkoronázzák a kánai menyegző képét:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg” (Jn 2,5). Érdekes: ezek az ő utolsó szavai,
amelyeket az evangéliumok említenek. Mária ma is ezt mondja mindannyiunknak:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Ez az az örökség, amelyet ránk hagyott:
milyen szép! Ez a mondat arra a hitformulára emlékeztet, amelyet Izrael népe
használt a Sinai-hegyen, ezt adták válaszul a szövetségi ígéretekre: „Amit az
Úr mondott, azt mi megtesszük” (Kiv 19,8). És valóban, Kánában a szolgák
engedelmeskednek. „Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is
töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és
vigyétek oda a násznagynak!« Odavitték.” (Jn 2,7–8) Ezen a menyegzőn valóban új
szövetség köttetik, az Úr szolgáira, vagyis az egész egyházra pedig új
küldetést bíznak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Az Urat szolgálni azt
jelenti, hogy meghallgatjuk és gyakorlatba ültetjük az ő szavát. Jézus anyjának
ez az egyszerű, de lényegi tanácsa a keresztény ember életprogramja. A korsóból
meríteni mindannyiunk számára egyenértékű azzal, hogy rábízzuk magunkat Isten
szavára, hogy megtapasztaljuk hatékonyságát életünkben. Akkor a násznaggyal
együtt – aki megkóstolta a borrá vált vizet – mi is kijelenthetjük: „Te
mindeddig tartogattad a jó bort” (Jn 2,10). Igen, az Úr továbbra is tartogatja
az üdvösségünket szolgáló jó bort, ahogyan az továbbra is fakad az Úr átszúrt
oldalából.
Az elbeszélés végén mintegy összefoglalásként hangzik el a mondat: „Ezt
művelte Jézus első csodajelként a galileai Kánában; kinyilatkoztatta
dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne” (vö. Jn 2,11). A kánai menyegző
messze több Jézus első csodájának elbeszélésénél. Kincsesládaként őrzi az ő
személyének titkát és eljövetelének célját: a várva várt vőlegény elkezdi a
menyegzőt, amely a húsvéti misztériumban teljesedik be. Ezen a menyegzőn Jézus
új és végérvényes szövetséggel kapcsolja magához tanítványait. Kánában Jézus
tanítványai az ő családjává válnak, és itt születik meg az egyház hite. Erre a
menyegzőre valamennyien hivatalosak vagyunk, mert az új bor nem fogy el többé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése