2016. június 11., szombat

Ferenc pápa beszéde az Egyházak Világközösségéhez: együtt szolgálni az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését



Ferenc pápa beszéde az Egyházak Világközösségéhez: együtt szolgálni az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését


Ökumenikus találkozó a Vatikánban - 

Június 10-én délben Ferenc pápa a Vatikánban fogadta az Egyházak Világközössége vezetőségének tíz fős küldöttségét, mely a napokban az Egységtörekvés Pápai Tanácsának a vezetőivel értekezik. A pápa örömmel szólt a mostani találkozóról, mint az Úr kérésének, vagyis „hogy mindnyájan egy legyünk”, egy újabb jeléről. „Tíz év telt el azóta, hogy az Egyházak Világtanácsa látogatást tett XVI. Benedek pápánál, és hogy időközben 2010-ben az Ökumenikus Tanács és az Egyházak Világszövetsége történelmi közösségre jutott, mely egy újabb jelentős állomás a keresztények egysége felé vezető közös úton” – hangsúlyozta a pápa.
„Hálásak lehetünk az Istennek a megtalált testvériségért, mely ahogy Szent II. János Pál írta, az nem egy liberális filantrópia vagy valamiféle ködös szellemiség következménye, hanem az egy keresztség és az abból adódó követelmény elismerésében gyökerezik, hogy az Isten a műveiben dicsőül meg. Ebben az összefüggésben katolikus és protestáns keresztények együtt mozdíthatják elő azt a közösséget, mely mind jobban szolgálja az Urat. Örömteli a mostani találkozó, melynek témája: „A megigazulás és a szentségi mivolt”: a keresztény közösség, mint az igazságosság művelője”. A zárójelentés jól hangsúlyozza, mondta a pápa, hogy „a megigazulás és az igazságosság mennyire összetartoznak”. A Jézus Krisztusban való hit ugyanis konkrét tettekre sarkallnak minket és a megigazulás tana jegyében sok olyan terület létezik a reformált keresztények és a katolikusok között, melyen együtt lehet tanúskodni Isten irgalmas szeretetéről. A világ mai elsivatagosodó lelkiségében a keresztények közös feladata, hogy amfóraként vigyék el a reménységet a testvériséget és a szolidaritást, valamint az önzetlen szeretetet”. Végül arra buzdította Ferenc pápa az Egyházak Világközössége vezetőségének tíz fős küldöttségét, hogy „együtt mozdítsák elő az evangelizáció és a szolgálat közös küldetését”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése