Évközi tizenkettedik vasárnap

Évközi tizenkettedik vasárnap

Hordozd kereszted!

 
A mai vasárnap evangéliumában Jézus azt a kérdést teszi fel tanítványainak, hogy mit gondolnak róla az emberek, illetve mit hisznek róla maguk a tanítványok. Ez utóbbi kérdésre válaszolja Péter apostol a saját és a többiek nevében azt, hogy Jézus az Isten Fölkentje, azaz ő az Isten által fölkent Messiás. Érdemes észrevennünk, hogy mielőtt feltenné kérdéseit, meghallgatná Péter hitvallását és tanítaná őket messiási küldetéséről, Jézus imádkozik. Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy Jézus imádkozik a mennyei Atyához, s ezt mindig életének valamely döntő pillanatában teszi, például az apostolok kiválasztása vagy a szenvedés vállalása előtt. Az imádkozás során, a mennyei Atyával való beszélgetés közben ismeri meg az Atya akaratát, mindazt, ami az ő küldetése. Most talán éppen azt érti meg imájában, hogy messiási küldetése a szenvedés és a halál vállalását jelenti, illetve azt beszéli meg az Atyával, hogy ezt a titkot elmondhatja-e, feltárhatja-e apostolainak. Ha Jézus számára ennyire fontos az imádkozás, akkor bizonyára nekünk is érdemes a mennyei Atya útmutatását megkérdeznünk.
Az evangéliumi részlet másik fontos eleme az, hogy Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél tanítványainak. Lukács evangéliumában ez az első alkalom, hogy erről jövendöl nekik, amelyet két hasonló követ. Látjuk, hogy tanítványai csak lassan értik meg, hogy mit jelentenek szavai. A szenvedés megjövendölésének leírásából kiolvassuk, hogy az evangélista akkor jegyzi le mindezt, amikor már beteljesedtek ezek a kijelentések. Ezt egyértelműen jelzi a harmadnap történő feltámadásra való utalás. Miért beszél Jézus több alkalommal tanítványainak szenvedéséről és haláláról? Egyrészt apostolai és tanítványai nem értik, hogy miért kell Mesterüknek szenvednie, és nem értik azt sem, hogyan valósulhat meg Isten országa, Jézus messiási uralma akkor, ha meghal. Az apostolok értetlenségének és érzéketlenségének jele, hogy ők evilági uralomról álmodnak és evilági hatalmat akarnak maguknak, Mesterük viszont a szenvedés és halál vállalásában szeretné megmutatni isteni hatalmát. Egy másik szempontból is jelentős a szenvedés háromszori megjövendölése. Ebből látható, hogy Jézus tudatosan készül arra, ami rá vár, nem menekül el az emberi gyilkos szándék elől. Elfogadja a szenvedést, elfogadja a halált, de nem csupán mint a felé megmutatkozó emberi rosszindulat és elutasítás jelét, hanem mint Isten akaratát. A mennyei Atya azt akarja, hogy a Fiú szenvedéssel és halállal váltsa meg a világot.
A Jézusról szóló hitvallás és a szenvedés megjövendölése után az Úr kijelöli tanítványai útját: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” A tanítványi élet velejárója a kereszthordozás, enélkül, senki sem mondhatja magát Krisztus követőjének. Mindennapjaink során sokszor érezzük, hogy nem tudjuk utolérni magunkat. Teendőink egyre csak szaporodnak, újabb és újabb feladatok tornyosulnak előttünk, s azt érezzük, hogy ennek sosem lesz vége. Máskor eltölt minket a félelem, hogy jelentéktelen dolgokra pazaroljuk időnket és energiánkat, de semmi fontosat nem tudunk magunk után hagyni, ha távoznunk kell az életből. Rendezetlen életünkben akkor tudunk végre rendet tenni, ha helyes irányba állítjuk azt és a végső célra tekintünk. Ez nem más, mint az üdvösség elnyerése, amely csak úgy lehetséges, ha hordozzuk életünk keresztjét. Ha nehéznek tűnik, emeld fel fejed, hogy újra meglásd a végső célt!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te tudatosan vállaltad a kereszthordozást a mi megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes voltál az Atyának, aki ezt az áldozatot kérte tőled. Taníts minket is engedelmességre és kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és bátorítson! Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.