Évközi tizenegyedik hét szombatja

Évközi tizenegyedik hét szombatja

A gazdagság olyan veszély Jézus szerint, ami elfordíthatja szívünket Istentől. Vele szemben a szegénység megtanítja az embert arra, hogy odafigyeljen Isten gondviselésére és észrevegye mindazt a jót, amit élete során Istennek köszönhet. Ezt az igazságot fogalmazza meg Jézus, amikor azt ajánlja követőinek, hogy ne aggodalmaskodjanak, hiszen Isten jól látja minden ember szükségleteit. A túlzott aggódás ugyanis sok esetben az isteni gondviselésbe vetett hit megfogyatkozását vagy hiányát jelenti. Ha valóban hisszük, hogy Isten törődik velünk, akkor nem aggódhatunk jövőnk vagy életünk miatt.
Jézus az isteni gondviselés létezésének bemutatására példákat mond a természetből, a mező virágainak és az ég madarainak életéről. Az Isten által teremtett világban észlelhető Isten további működése, gondoskodása, amely természetesen az ember életében is felfedezhető. Ha Isten legkisebb teremtményeiről is gondoskodik, azaz nem csak életre hívta őket, hanem életben maradásukat is segíti, akkor miért ne gondoskodna az emberről, akinek megteremtése Isten szeretetének jele? Az isteni gondviselésben való bizakodás természetesen nem jelenti azt, hogy tétlenek maradhatunk, mert Isten úgyis megad számunkra minden szükségeset. Igyekezzünk úgy dolgozni és úgy felhasználni a földi javakat, hogy azok ne akadályozzanak, hanem segítsenek minket az üdvösség útján.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.