2016. június 13., hétfő

Évközi tizenegyedik hét hétfője



Évközi tizenegyedik hét hétfője


A mai evangélium Jézus olyan mondásait sorolja fel, amelyek az általa adott törvény újdonságára mutatnak a régi törvénnyel szemben. A régi törvény azon a szemléleten alapult, hogy ha valaki kárt okoz a másik embernek, akkor a kárt elszenvedőnek joga van elégtételt vennie. Ezen elvre épült a megtorlás és a bosszú. Annak megítélése, hogy valóban történt-e károkozás, nem valamiféle választott testület vagy bíróság feladata volt, hanem az egyénre volt bízva, miként ő döntött arról is, hogy milyen módon fog elégtételt venni az őt ért sérelemért. Ebben az esetben tehát az egyéni igazságszolgáltatás törvényesítéséről van szó.
„Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Mivel nagyon ellentmondásos kijelentésekről van szó, ezért nem könnyű azok helyes értelmezése, illetve megvalósítása. A legtöbb szentírásmagyarázó szerint e jézusi szavakat nem betű szerint kell megtennie a keresztény embernek, hanem irányt mutatnak, tehát annak szellemében kell eljárnia. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor megtapasztaljuk az erőszakot, a bántalmazást, a visszaélést, a türelmetlenséget, az elutasítást és az igazságtalanságot, akkor ne a bosszún törjük a fejünket, hanem viseljük el ezeket a sérelmeket. A békés lelkület megőrzése ezekben az igazságtalan helyzetekben nem könnyű, de ez a Krisztus által ajánlott út.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk: te vagy az időknek Ura. Te vagy az Úr az egész teremtett világ felett. Életünk napjainak számát te méred ki. Te adsz nekünk lehetőséget, hogy amíg ebben a világban élünk, azokat a kincseket keressük, amelyek soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig az égre emeljük. Mulandó ez a föld, ez a világ: add, hogy megértsük igéd igazságát!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése