Évközi tizedik hét vasárnapja

Évközi tizedik hét vasárnapja

Csak egy érintés

 
Egy árverésen történt a következő eset. Az értékesítendő tárgyak között egy hegedűre került a sor. A lehetséges vásárlók nem sok fantáziát láttak a kopott hangszerben. Lassan ment a licitálás, egészen kicsiny összegekkel, valaki halkan meg is jegyezte, hogy inkább ki kellene dobni a szemétbe ezt a hegedűt, ő bizony egy fillért sem adna érte. Ekkor egy idősebb férfi lassan előresétált a székek között, kezébe vette a hegedűt és a vonót és játszani kezdett. A hamis hangok még jobban elriasztották az embereket a vásárlástól, de a férfi nem jött zavarba, sorra hangolta a húrokat, és lassacskán egyre kellemesebb hangokat csalt elő az értéktelennek tűnő hangszerből. A licitálók kedve megjött, egyre nagyobb összegeket ajánlottak fel a hegedűért. Mindenki tátott szájjal hallgatta a csodálatos dallamokat, mígnem egészen magas összegért kelt el a hangszer. Mitől lett ilyen értékes hirtelen ez a hegedű? A válasz egyszerű: a művész érintésétől. Attól, hogy valaki szakszerűen, mesterien szólaltatta meg.
Egyetlen érintés váratlan dolgokat eredményezhet. Egyetlen érintés csodát hozhat. Erre példa az evangéliumi elbeszélés. Útja során Jézus Naim városához érkezik, ahol egy temetési menettel találkozik. Egy özvegyasszony kíséri a temetőbe egyetlen fiát. Gyászában, fájdalmában sokan osztoznak a város lakói közül, de együttérzésük nem segít az özvegyen. Férjét már korábban elvesztette, ezért csak egyetlen fiára számíthatott volna idősebb korában, de most őt is el kell temetnie. A természet rendje felborult, az életerős ifjú, aki támasza lehetett volna édesanyjának, a koporsóban fekszik, a gyenge édesanya pedig él, de milyen életre számíthat egyedül? Fájdalmában tulajdonképpen egyedül maradt. Életet adott fiának, s most ez az élet számára érthetetlen módon megszakadt. Az asszonynak a fia volt az élete értelme, de most már neki sincs miért élnie. Az emberek talán azért kísérik el, mert ismerik őt, ismerik múltját, családja történetét, de aligha ismerik jövőjét, ha van egyáltalán jövője az ő gondolataik szerint. Jézus most látja először ezt az özvegyet, de olyan tekintettel néz rá, mintha nem csak eddigi életét ismerné, hanem jövőjét is előre látná. Ismeri az özvegyek sorsát, sejti, milyen jövő vár rá fiának elvesztése után. Az események menetébe Jézus érintése hoz változást. Megállítja a menetet, megérinti a koporsót, feltámasztja az ifjút és visszaadja őt édesanyjának. Jézus érintése fordulatot hoz. Ő képes más irányba terelni a jövőt, új irányba állítani egy ember sorsát. Jézus érintése megváltoztatja azt, amit mindenki megváltoztathatatlannak gondol. Mindenki beletörődik abba, hogy ennek így kellett történnie, a fiúnak meg kellett halnia és az anyának túl kellett élnie fiát, de Jézus nem fogadja el ezt, hanem megváltoztatja és a gyászt örömre fordítja.
Érdekes, hogy erről az örömről Lukács evangélista nem tesz említést. Pedig biztosak lehetünk abban, hogy az özvegy és vele a többi ember mennyire örvendezett e csoda láttán. A jelenlévők reakciójaként szűkszavúan beszámol a félelemről, és arról, hogy Istent dicsőítették az emberek e rendkívüli eset láttán. Mi kíváncsiak lennénk arra, hogy mi történt a feltámasztás után, de az evangélista tapintatosan hallgat erről. S e hallgatás talán annak jelképe, hogy nem tudjuk, mi lesz, mi vár ránk a feltámadást követően. Tudásunk csak arról van, hogy életünk végén meg fogunk halni. S hitünk szerint ezt követően Isten feltámaszt minket az örök életre. Isten számára ez „csak” egy érintés, a mi számunkra végtelen öröm.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az élet és a halál Ura! Életünk és örök életünk a te kezedben van. Minden reményünket beléd helyezzük, mert te képes vagy arra, hogy új életet adj nekünk a feltámadás által. Szeretnénk örökké élni, szeretnénk eljutni az örök boldogságra, szeretnénk együtt lenni Istennel az örökkévalóságban. Urunk, hisszük, hogy halálod után harmadnapon feltámadtál. Vezess minket a mennyországba! Érints meg minket, hogy új életre támadjunk!