2016. június 2., csütörtök

Az én szeretett Fiam 19.



Isten előtt a teremtés évmilliói nem úgy tűntek fel, mint az idő az emberek előtt. Minden este felkereste Ádámot és Évát. A friss észt, amit beléjük teremtett, fergeteges tempóban fejlesztette estéről estére. A leselkedő sátán egyre inkább dühöngött: Ezek az emberek gyorsan okosodnak. Ha így megy, túltesznek rajtam. El kell rontani ezt a hihetetlen boldog családi együttest. Egyetlen kurta mondattal belerobbant Éva értelmi világába: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? Az asszony így válaszolt: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok! Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Ter 3,1b-5) A sátán azóta sem csinál mást, mint a tapasztalatlan gyerekeket kigúnyolja a tiszta, boldog családi életük miatt. Ha szüleiknek ellentmondanak mindent megígér,ezzel a cirkuszi trükkel elveszik a boldog gyerekkor és az üdvösség is. Te még csak ott tartasz? A gyerek nem tudja, „hol van az ott”, a sátán sem tudja hol van. A millió éves trükk beválik: sok gyerek élete és a mennyországba jutás lehetősége örökre eltűnik. Szent Péter, az első pápa írja: „Az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson” (2Pét 3,8b-9) Ábrahám óta kétezer év telt el. A várva-várt Messiás megszületett: érkezését egy nagy hatású próféta, Keresztelő János jelentette be, majd a teljes Szentháromságban bemutatkozott.Rengeteg csodát művelt, de népe vezérkarának nem volt ínyére szegénysége, sem az egész világot szerető jótevő. Lóra pattanó Messiást akartak, vele együtt le akarták győzni az egész világot. Nagycsütörtök éjjel tíz óra körül elfogták, éjjel kínozták, reggel halálra ítélték, megfosztották becsületétől, honpolgárságától, rabszolgaként ítéltették halálra a római helytartóval. Mindenki érzi, hogy Édesanyján kívül nincs már híve, legfeljebb néhány sajnálója. Azt lesik, mikor roppan össze teljesen. Ő pedig felegyenesedik a szegeken, odanéz egy ismeretlen pontra és egy mennydörgésbe áthajló kiáltással ezt mondja: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46) Miért adta Atyja kezébe testéből iszonyú szenvedések közepette kiszakadt emberlelkét? Meg akarta mutatni a mennyország minden angyalának: erről is szólt az agyalok próbatételének története. Most láthatjátok, mennyire érdemes volt mellette szavaznotok. Az emberlelkében nagy szeretet lakik. Erre a szenvedésre és halálra is kész volt a Fiúisten emberlelke. Az Atya kísérheti majd a pokol tornácára az ószövetségi szenteknek bemutatni: látjátok, hány emberlélek gyötrődik a pokol szenvedtető belsejében, akik várják, hogy a kötelező hódolatukat bemutassák előtte. Istenségét nem mutatja be nekik az Atya, azt a kárhozottak sosem fogják látni, de hatalmas győzelem lesz látni az elképedést a kárhozott emberlelkekben: nem hittünk neki, hogy ekkora szeretet van a Krisztus emberlelkében, akkor mekkora lehet az istenségében?Az ördögök és elkárhozott emberlelkek hódolata is fájdalmasabb szenvedést élt át: Mit vesztettünk? Az Úr lelke pedig visszament a pokol tornácára. Ott tartózkodott húsvét hajnaláig. Istensége pedig várta az emberteste boldog feltámadását a temetése után a harmadik napon.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése