skip to main |
skip to sidebar
Pünkösdhétfő
Pünkösdhétfő
Az
Atya tökéletes önmaga
2.Az Atya önmaga tökéletes képmását minden lény ősmintájának rendelte. Fia
nem istenségével lett ősmintája a teremtett világ minden részének, hanem
megtestesülése révén. A milliárdnyi csillagból álló tejútrendszer mind a
Betlehemben megszületett kisded alakjának korai anyagiságát valósította meg
évmilliókkal megelőzve magát a megtestesülést. Emberi lelke az angyalvilág és a
fokozatosan szaporodó emberlelkek ősmintájaként valósult meg az angyali
üdvözlet alkalmával Názáretben. A kis Jézus kilenc hónap rejtett magzatélet
után mutatkozott be Betlehemben az esemény tanúi, a betlehemi pásztorokat
informáló hírmondó és számára az első szellemi élményt dalba-szövő angyali
seregek előtt. Valószínűleg kevés hívőnek jut eszébe az idillikus karácsonyi
éjféli misén, hogy ez az esemény öröktől fogva élt Istenben, az angyalok
teremtése óta az angyalkórusok tudatában, és lett nyilvánvaló örömforrás
Betlehemben. Nekünk az évente visszatérő örömünnep a lényeg. A mélyebben
gondolkodó híveknek már eszébe jut az is, hogy egy öröktől fogva elrejtett
esemény nyilvánossá tételéhez Isten az akkori világ legnagyobb urának,
Augusztus római császárnak kellett közreműködnie. Majd az üres juhistállóban
végbement csodálatos beteljesülés tényleges hírnökei egyenesen a végtelen
messzi mennyországból érkeznek a pusztában juhaikat őrző pásztorokhoz: „Egyszer
csak ott termett mellettük az Isten angyala, és az Úr fényessége körülragyogta
őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek!
Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született
nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra:
találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal
mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a
magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”(Lk 2,9-14)
Mindezt nem emberek tervezték, hanem az, akiről a Ter 1,2-5-ben olvassuk az
igazi kezdetekről: „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység
felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: Legyen
világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó.
Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot
nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap”.
Szent János apostol és evangélista pedig így vezeti be nagy Jézus-életrajzát:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami
lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a
sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1,1-5) Mindez nem
valami költői álom, hanem a leggyönyörűbb valóság. Milyen kár, hogy e csodaszép
titokvilág kibontakozása után még a karácsonyi ünnep alkalmával is csak az
emberiség egy harmada figyel fel az értünk megalkotott és a számunkra valóra
váltott valóságra. Amikor Jézus már három évtizede a földön élt, elkezdte
nyilvános működését, lassan-lassan felfigyeltek rá az emberek. Egy öreg
vallásos zsidó farizeus késő esti órában kérezkedett be Jézus szállására:
„Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a
jeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten. Jézus
azt felelte neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem
láthatja meg Isten országát”. (Jn 3,2-3) Az öreg farizeus figyelme fennakad az
„újra születésen”. Nem érti. Jézus addig-addig serkenti figyelmét, amíg rátalál
néhány fogódzópontra: Itt nem az édesanyánkra lesz újra szükségünk, aki csupán
a testünket tudta egyszer foganni és megszülni erre a földi életre. Amit Jézus
kínál, az újfajta életmód: a már élők kaphatnak Istentől: a Szentlélek
átnevelhet bennünket az igazság és a szeretet világára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése