2016. május 26., csütörtök

Évközi nyolcadik hét csütörtök



Évközi nyolcadik hét csütörtök


Első olvasatra teljesen szokványos csodaelbeszélésnek tűnik a mai evangélium története, amelyhez hasonló eset szép számmal található az evangéliumokban. Jézushoz segítségért fordul egy vak ember, aki aztán meggyógyul, visszanyeri szemevilágát. Ha jobban megfigyeljük a történetet, akkor észrevesszük, hogy tulajdonképpen nem is a csoda, a csodás gyógyítás a fontos ebben az esetben, hiszen a leírásból hiányoznak a csodaelbeszélésekre jellemző elemek. Nincs szó benne a beteg nyomorúságos helyzetéről, nem szerepel benne semmiféle mozdulat vagy érintés Jézus részéről, ami a gyógyulást eredményezné, hiányzik belőle az Úr Atyához való fohászkodása, imája, és a gyógyult személy további sorsának bemutatása is elmarad.
Márk evangélistát nem a csoda ténye, hanem annak háttere érdekli. Ennek köszönhetően kerül a leírás középpontjába a hit. A vak Bartimeus hittel fordul Jézushoz. Hitét fejezi ki azzal, hogy Jézust, „Dávid fiának,” azaz az eljövendő Messiásnak nevezi. A korabeli felfogás szerint ugyanis a Messiás Dávid király leszármazottja lesz és a messiási időkben rendkívüli csodák fognak történni. A gyógyulást követően Jézus szintén a hitre hivatkozik, mint olyan erőre, amelynek köszönhetően következett be a gyógyulás.
Mindent hittel kérni és hittel elfogadni, ezt kell napról napra tanulnom.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Amíg közénk nem jöttél, azt gondolhattuk, hogy Isten csak a fölöslegből adott nekünk. De amióta önmagadat kiüresítve közénk jöttél, egy lettél velünk, tudjuk, hogy a te lényegedhez tartozik ez a szeretetből fakadó szegénység: nemcsak valamit akarsz adni mérhetetlen gazdagságodból, mint a földi gazdagok, hanem mindenedet – önmagadat adod nekünk. Adj Uram, nekem is lelkületedből!
Várnagy András



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése