A
gyönyörű imádságok, amelyeket Jézus az Atyához mondott el az utolsó vacsorán,
nagyon fontosak voltak. Az ősbűn elkövetése után Ádám és Éva elvesztette az
Úrtól kapott megszentelő kegyelmet, amelyet mindkettőjük lelkének teremtésekor
kaptak ajándékként maguknak és a majd tőlük származó utódaiknak. Ez az ajándék
Isten gyermekeivé és a mennyország örököseivé tette őket. A tilalom, amelyet
Ádámnak adott az Úr, örökre szólt: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert
amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,17) a halálos bűn lelki halált okoz.
Ilyen értelemben a bűn napjától érvényes a kegyelemvesztés, az istengyermekség
kiváltsága megszűnt, és bezárult a mennyország az ősszülők és minden utódjuk
előtt. A „testi halál” bekövetkezése az a földi élet végét jelenti, amikor
megszűnik az érdemszerzés ideje. Ennek a lényege, hogy a szellemi természetű
emberi lélek eltávozik a testből, amelynek éltetője volt. Isten nem akarja
elpusztítani a vétkes embert: „Senki sem ment föl a mennybe, (hogy azt
kinyissa), csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia (aki a mennyben van).
Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát
is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte
el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget
szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem
hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az
ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a
sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki,
aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy
kiderüljenek tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra
megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn
3,13-21) Az Ószövetség választott népe, Ábrahám és az ő leszármazottai hittek
Istenben, vállalták az Ószövetséghez csatlakozás külső jelét, a
körülvetélkedést. Tudomásul vették, hogy ebből az ábrahámi népből születik meg
az Istentől küldött Megváltó: Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége, az
Istentől küldött Megváltó. Számítottak erre a küldöttre. Az idős farizeus, hívő
zsidó, Nikodémus felfigyelt Jézusra és titokban elment hozzá „Rabbi, tudjuk,
hogy Istentől küldött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket,
amelyeket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten”Jézus közli vele, hogy minden
ember bemehet az Isten országába, aki újjá születik vízből és Szentlélekből (Jn
3,3 és 8)Jézus azt tanítja, hogy Ő arról beszél, amit tenni és hinni kell,
mégpedig úgy, hogy mindazt látta, amit tanít (3,11) „Senki sem ment föl a
mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az EMBERFIA, aki a mennyben van” (13)
Jézus, mint a második Isteni Személy öröktől fogva a mennyben van, de mindenütt
jelen van az egész világon. Most az Atya akaratából megtestesült, isteni
természete mellé fölvett egy komplett emberi természetet, egy embertestet és
emberlelket emberi személyiség nélkül, aki alászállt a mennyből mint Emberfia
(13b) Ennek a végső bizonyítéka az lesz, hogy amint Mózes fölemelte a kígyót a
pusztában, (Szám 21,9), úgy fogják felemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz
benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,14-16) Ez a mostani
eljövetele nem isteni ítélkezés, a bűnösök pokolra küldése lesz: Nem azért
küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy
üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki
azonban nem hisz (benne), már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten
egyszülött Fiában. (17-18) Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az
emberek jobban szerették sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak
voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a
világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja
tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az
Istenben vitt végbe.(19-21) Nikodémus nem volt hivatalos Jézus perére a
főtanácsba. Jézus holttestét viszont Arimateai Józseffel ő temette el.(Jn
19,38-42)
2016. május 23., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése