2016. május 29., vasárnap

Az én szeretett Fiam 15.



Mit tehetünk azért, hogy az istentelenség századaiban laicizálódott világ Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé váljék? Mintha az ősbűn következtében a bálványimádás újra le tudná tarolni Isten gyermekeinek virágoskertjét. Négyezer éve Isten azt mondta Ábrahámnak: „Benned nyer áldást a föld  minden nemzetsége.” Kétezer éve az Ószövetség várva várt Messiása eljött közénk úgy, ahogy Dániel leírta Gábriel angyal szavait a hetek jövendölésében.„Hetven hete van népednek és  szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét (a Messiást) Hetvenkét hét elteltével megölnek egy Fölkentet (a Messiást) A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. (a római Vespasianus majd a fia, Titus) Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart” (Dán 9,24-26) Jézus keményen dolgozott azért, hogy nagy öröm forrásaként az üdvösség legfőbb eszközeként mutathassa be tízezer embernek az Eucharistiát, az Oltáriszentséget. A tömeg eloldalog: nem hisz Jézusnak, csak a tizenkettő marad vele, köztük Júdás, az áruló. Az első keresztény évezred végén Európa népei keresztények voltak. A világ ezt a kis kontinenst látta Jézus titokzatos testének. A mennybevitt Szűzanya ennek a védelmére kérte fel nemzetünket. Ezer éven át védtük Európát a pogány támadásoktól. A Lourdes-i keresztúton a X. állomás  nekünk jutott: Jézust megfosztják ruháitól. Nagy figyelmeztetés volt nekünk abban a francia közegben, amely az észak-francia Trianonban ült össze ítéletet tartani fölöttünk. Jézus ezt saját szenvedéseinek folytatásául szánhatta. A világ megváltása az utolsó vacsora keretében kezdődött Jézus Testének és Vérének titokzatos áldozati bemutatásával. A kenyér és a bor átváltoztatásával és Jézus parancsával: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Ezzel a nagy jelentőségű példával mutatnék rá arra a jézusi megváltásra, hogy a világ csak a szenvedéssel volt megváltható. Ha ez így volt Isten gondviselő rendjében, akkor a mostani segítséget sem lehet más alapon elképzelni. Ha mi, Jézusban hívők, igazán és gyökeresen szeretnénk Urunk művének folytatói lenni, akkor vissza kell mennünk a már többször magyarázott szentírási helyhez, a Mt 16,13-14-hez: Amikor Jézus azt kérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Azok így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának” Jézus szerette ezeket  prófétákat, mert a maguk idejében pontosan teljesítették küldetésüket. János csak előfutár, előkészítő volt, nem  szabad Urával összetéveszteni. A próféták is sokat szenvedtek, de az csak emberi értékű cselekedet volt. Az Atya a dolgok tökéletes meghatározója: aki  az Istent meg sérti, az akkora bűn, hogy a világ összes embere sem tudja az egyetlen istensértést  jóvátenni. Erre mutat rá Jézus következő kérdése: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” (15-17) A Megváltónak isteni Személynek kell lennie, hogy a cselekedete isteni étékű legyen,de embernek is kell lennie, hogy az emberiség nevében cselekedhessen. A szentmise mindig isteni érték, mert Jézus áldozatának jelen valóvá tétele. Ezt a felszentelt pap mutathatja be. Mindig legyenek papok, sokan legyenek. Misézzenek rendszeresen. Minden keresztény vállaljon szenvedést. Jézus ezt is összefűzte az istenemberi végtelen szenvedéssel.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése