Mit
tehetünk azért, hogy az istentelenség századaiban laicizálódott világ Isten
gyermekévé és a mennyország örökösévé váljék? Mintha az ősbűn következtében a
bálványimádás újra le tudná tarolni Isten gyermekeinek virágoskertjét. Négyezer
éve Isten azt mondta Ábrahámnak: „Benned nyer áldást a föld minden
nemzetsége.” Kétezer éve az Ószövetség várva várt Messiása eljött közénk úgy,
ahogy Dániel leírta Gábriel angyal szavait a hetek jövendölésében.„Hetven hete
van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság,
lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság,
megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét (a
Messiást) Hetvenkét hét elteltével megölnek egy Fölkentet (a Messiást) A várost
és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. (a római Vespasianus
majd a fia, Titus) Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott
pusztulás mindvégig tart” (Dán 9,24-26) Jézus keményen dolgozott azért, hogy
nagy öröm forrásaként az üdvösség legfőbb eszközeként mutathassa be tízezer
embernek az Eucharistiát, az Oltáriszentséget. A tömeg eloldalog: nem hisz
Jézusnak, csak a tizenkettő marad vele, köztük Júdás, az áruló. Az első
keresztény évezred végén Európa népei keresztények voltak. A világ ezt a kis
kontinenst látta Jézus titokzatos testének. A mennybevitt Szűzanya ennek a védelmére
kérte fel nemzetünket. Ezer éven át védtük Európát a pogány támadásoktól. A
Lourdes-i keresztúton a X. állomás nekünk jutott: Jézust megfosztják
ruháitól. Nagy figyelmeztetés volt nekünk abban a francia közegben, amely az
észak-francia Trianonban ült össze ítéletet tartani fölöttünk. Jézus ezt saját
szenvedéseinek folytatásául szánhatta. A világ megváltása az utolsó vacsora
keretében kezdődött Jézus Testének és Vérének titokzatos áldozati
bemutatásával. A kenyér és a bor átváltoztatásával és Jézus parancsával: „Ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Ezzel a nagy jelentőségű
példával mutatnék rá arra a jézusi megváltásra, hogy a világ csak a
szenvedéssel volt megváltható. Ha ez így volt Isten gondviselő rendjében, akkor
a mostani segítséget sem lehet más alapon elképzelni. Ha mi, Jézusban hívők,
igazán és gyökeresen szeretnénk Urunk művének folytatói lenni, akkor vissza
kell mennünk a már többször magyarázott szentírási helyhez, a Mt 16,13-14-hez:
Amikor Jézus azt kérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az
Emberfiát? Azok így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki
Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának” Jézus szerette
ezeket prófétákat, mert a maguk idejében pontosan teljesítették
küldetésüket. János csak előfutár, előkészítő volt, nem szabad Urával
összetéveszteni. A próféták is sokat szenvedtek, de az csak emberi értékű
cselekedet volt. Az Atya a dolgok tökéletes meghatározója: aki az Istent
meg sérti, az akkora bűn, hogy a világ összes embere sem tudja az egyetlen
istensértést jóvátenni. Erre mutat rá Jézus következő kérdése: „Hát ti
mit mondotok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő
Isten Fia” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem
a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” (15-17)
A Megváltónak isteni Személynek kell lennie, hogy a cselekedete isteni étékű
legyen,de embernek is kell lennie, hogy az emberiség nevében cselekedhessen. A
szentmise mindig isteni érték, mert Jézus áldozatának jelen valóvá tétele. Ezt
a felszentelt pap mutathatja be. Mindig legyenek papok, sokan legyenek.
Misézzenek rendszeresen. Minden keresztény vállaljon szenvedést. Jézus ezt is
összefűzte az istenemberi végtelen szenvedéssel.
2016. május 29., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése