Ma az Isten
ismerete nélkül élőket nekünk, Isten gondolkodó gyermekeinek kell elvezetnünk
Jézushoz, az Atya szeretett Fiához, mert most a láthatatlan, ismeretlen,
letagadott Atyát csak rajtunk keresztül tudják megismerni, vagy sehogy. Fülöp
apostol az utolsó vacsorán, Jézus utolsó óráiban kérte: „Uram, mutasd meg
nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Már oly régóta veletek vagyok, felelte
Jézus, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy
mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában
vagyok, s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól
mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. Higgyétek, hogy én
az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért
higgyétek”.(Jn 14,8-11) János apostol jó fél évszázad múlva elevenítette fel
ezt a párbeszédet, amikor az evangéliumát megírta. Nyilván ezért kezdi így
Jézus történetét: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt
az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett,
ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A
világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”. (1,1-5)
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk kegyelmet kegyelemre
halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság
azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki,
az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (1,16-18) A
csodálatos kenyérszaporítás után a csodából nem okulva az ingyen élni akarók
más jelet követeltek. Jézus az ószövetség íróira hivatkozik: „Megírták a
próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára
(a prófétákat olvasva) és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki látta volna
az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát (Jn 6,45-46) Én vagyok az
élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből
alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből
alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet
adok (az utolsóvacsorán és a kereszten), a testem a világ életéért”(48-51) Ádám
és Éva Istentől áldott kenyérgabonát vett kézbe. Jézus az átkozott föld
átkozott terméséből sütött kenyeret vette kézbe az utolsó vacsorán és azt
változtatta át saját testévé, amely test az istenemberi teste. Magára vállalta
a földre született-születő minden ember bűnét és az értük járó büntetést is,
fölvitte a saját testén a keresztfára mint átkot (Gal 3,13) és „áldott
kenyérként adja nekünk a világ életéért” (Jn 6, 51b) A kafarnaumi kemény
katekézis mivel végződik? A „manna-vágyó”, ingyenélő többségnek kellene valami
újszerű ötlet, hogy ne kelljen dolgozni, csak kapják meg az előző napi isteni
vendéglátást. A csalódás után elpárolognak. Jézus tanítványai között is vannak
kritikusok, akik nem a mennyországot igénylik, keményen kitartanak a földi
világuralmat váró messiás hitben. Jézus az apostoloknak is felteszi a kérdést:
„Botránkoztok rajta? Hát ha majd látjátok,hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol
azelőtt volt. A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok
intézett szavaim lélek és élet. de vannak köztetek, akik nem hisznek. Jézus
ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így
folytatta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg
nem adja neki.”(Jn 6,61b) Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: Ti is el akartok
menni? Simon Péter felelt neki: Uram, kihez mennénk? Tied az örök életet adó
tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus így
válaszolt: Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög.
Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a
tizenkettő közül” (67-71)
2016. május 29., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése