Jézus
az Atya Szeretett Fia emberi természetet vett magára emberi személyiség nélkül.
Az emberi természet is az övé, az Isten Fia birtoka lett a felvett emberi
természet is, azzal is művelt tetteket, és ezek a tettek is isteni értékűek
lettek. A megváltást csak így tudta végbevinni. A vezetők a harmadik zsidó
tartomány és annak kicsi városkájának egyszerű iparosa előtt nem akartak
meghajolni. Belekötöttek tanításába, végül Belzebubnak, az ördögök fejedelmének
nevezték. Jézus csodái sem hatották meg őket. Ekkor Jézus így nyilatkozott: „Ha
magam mellett teszek tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem
és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, hogy honnan jöttem, és hova megyek.
Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból
vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok
meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben” (Jn 8,14.
23-24) Itt és a következő sorokban a „vagyok” olyan értelemben hangzik el, mint
az égő és el nem hamvadó rózsabokorból hallotta Mózes Istentől. „Az
vagyok én, aki nem volt és nem lesz, hanem folyamatosan és örökké változatlanul
Van” (Kiv 3,13-15) E magyarázat mellé más vonalon is állandóan adja az
eligazítását: tanítását az addig ismeretlen hit-titkokról, a megváltásról és
annak eszközéről, az istenemberi szenvedéséről, a kereszthalálról, majd a
feltámadásáról, a Szentlélekről, a bűnök bocsánatáról, a mennyország ajtajának
megnyitásáról. Mindezeket csodatetteivel teszi hihetővé. Hogy lesz erre
alkalmas valaki? Van egy másik szempont is, amit Jézus az
emberiségnek tanítása központjaként mutatott be. „Amikor Jézus körülnézett
(Tibériás tavának a partján), és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá,
megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük? Ezt
ezért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog
végbevinni. Kétszáz dénár áru kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is
mindenkinek, felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
megszólalt: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi ez
ennyinek? Jézus meghagyta: Telepítsétek le az embereket! Azon a részen sok fű
volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus
akkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek,
s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt
tanítványainak: Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.
Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából,
amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor az emberek látták a csodajelet,
amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: Bizonyára ez az a próféta, akinek el
kell jönnie a világba. Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal
meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre egyedül” (Jn 6,5-15) Ez
a csoda megkérdőjelezhetetlenül megtörtént. Ötezer éhes férfi és legalább
ugyanannyi asszony és gyerek, mindegyik éhesen jön. Eszébe sem jut az éhség.
Jézust csak hallgatni akarják és a betegeiket meggyógyíttatni. Jézus nem reklámot
csinál. Most is tanít, mint mindig. És az éhezőnek kenyeret adni az
mennybemenetelt érdemel. Jézus nagy jót tett ezekkel a szegényekkel. Számolnia
kellett azzal, hogy a tízezres tömegnek felcsillan a szeme: Atyáink ezerkétszáz
évvel korábban Mózes jóvoltából negyven évig éltek a mennyből menetrendszerűen
hulló mannán. Jézus még nagyobb kedvence lehet Istenünknek. Mint királyunkat
biztassuk: nekünk birtoktalanoknak igazán jól jönne a mindennapi mennyei
kenyér. Dolgozni sem kellene érte. Mibe került volna ez Jézusnak? Egy intésébe,
de ezt a kisebb jót nem akarta adni, mert a munkánkból eltartott családunk
jobban szeret, ha nagyobb áldozatból származik a mindennapi ennivaló. Egyébként
sokkal értékesebb kenyeret akar adni az Úr.
2016. május 24., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése