2016. május 13., péntek

A menekültválság és a szegénység felszámolása – Centesimus annus-konferencia Rómában



A menekültválság és a szegénység felszámolása – Centesimus annus-konferencia Rómában


Rómában zajló nemzetközi konferenciájuk alkalmából találkozott Ferenc pápa május 13-án, pénteken délben a Centesimus Annus pro Pontifice Alapítvány tagjaival, akiket beszéddel köszöntött.


A Szentatya elmondta, köztudott, hogy szívén viseli a menekültek sorsát. Ezt mutatja a közelmúltban a leszboszi menekülttáborban tett látogatása is, amelynek során saját szemével láthatta az emberi szenvedést, különösen a családok és a gyermekek hányattatott sorsát. Bartholomaiosz pátriárkával és Jeromos érsekkel együtt az volt a pápa szándéka, hogy felhívják a világ figyelmét erre a tragikus és elkeseredett szükséghelyzetre, valamint, hogy méltó választ adjanak a katolikus és az ortodox közösségek nevében. Az azonnali anyagi segítségen túl a nemzetközi közösség feladata, hogy megfelelő és hosszú távú politikai, társadalmi és gazdasági válaszokat dolgozzon ki a problémára, amely átnyúlik a nemzeti és kontinentális határokon, és az egész emberi családot érinti.

A szegénység elleni küzdelem nem csupán gazdasági kérdés, hanem elsősorban erkölcsi probléma, s mint ilyen, globális szolidaritásra és egyenlő bánásmódra szólít az egyének és a világ népei között. A pápa fontosnak nevezte a Centesimus Annus Alapítvány kezdeményezését, amellyel ráirányítja a figyelmet erre a kérdésre. Az egyház gazdag társadalmi tanításából igyekszik gyakorlati és etikai szempontból megvizsgálni a jelenlegi világgazdaságot, és egyszersmind megvetni egy befogadóbb és az emberi méltóságot jobban tiszteletben tartó gazdasági és üzleti kultúra alapjait. Szent II. János Pál pápa több ízben hangsúlyozta, hogy a gazdasági tevékenységet nem lehet egy intézményes vagy politikai légüres térben folytatni, mivel annak lényeges etikai vetülete van. Ezen túlmenően pedig mindig az emberi személyt és a közjót kell, hogy szolgálja (vö. Centesimus annus, 48).

Egy olyan gazdaságszemlélet, amelyik pusztán a hasznot és az anyagi jólétet tartja szem előtt – amint azt a mindennapos tapasztalat alátámasztja – nem képes pozitívan hozzájárulni a népek teljes körű fejlődéséhez, az erőforrások igazságos elosztásához, a méltó munka biztosításához, az egyéni kezdeményezések, illetve a helyi vállalkozások növekedéséhez. A kirekesztés és az egyenlőtlenség jegyében folyó gazdaság a nem produktív, haszontalannak ítélt személyek egyre nagyobb arányú kirekesztéséhez vezetett. Ennek következményei a fejlettebb társadalmakban is láthatók, ahol a szegénység és a lecsúszás komolyan fenyegetik a családokat, a középosztályt és a fiatalokat. A fiatalok munkanélküliségi rátája botrányos, hiszen túl a gazdasági megfontolásokon olyan társadalmi betegségként kell kezelnünk, amely elveszi a fiatalok elől a reményt, és aminek következtében elpazaroljuk energiáikat, kreativitásukat és megérzéseiket.

Ferenc pápa reméli, hogy a Centesimus Annus alapítvány nemzetközi konferenciája hozzájárul új gazdaságfejlesztési modellek kidolgozásához, amelyek a közjót, a befogadást és a teljes fejlődést, a foglalkoztatás növekedését és a humán erőforrások kiaknázását célozzák. A keresztények számára – amint arra a II. vatikáni zsinat rámutatott – a gazdasági, pénzügyi és üzleti tevékenység soha nem választható el Isten Országa értékeitől, mivel arra hivatottak, hogy ezek szerint tegyék tökéletesebbé a világot. Hivatásuk szerint ugyanis az emberi személyt, valamint a hiteles szolidaritásra épülő világot szolgálják.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése