2016. április 28., csütörtök

Ma is van ellenállás az egyházban, de a Szentlélek győz: a pápa csütörtöki homíliája



Ma is van ellenállás az egyházban, de a Szentlélek győz: a pápa csütörtöki homíliája


Ferenc pápa imádkozik a Szent Márta-házban - 


Az egyházban ma éppúgy, mint régen, megfigyelhető az ellenállás a Szentlélek meglepetéseivel szemben, amikor új helyzetek adódnak. Ő azonban segít nekünk, hogy legyőzzük az ellenállást és tovább menjünk, biztosan haladva Jézus útján. Ferenc pápa erről beszélt csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
Heves vita folyhat az egyházban, de a főszereplő mindig a Szentlélek
A napi olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 15,7-21) az ún. apostoli zsinatot írja le. A pápa ehhez fűzve gondolatait megállapította, hogy az egyház főszereplője a Szentlélek. Ő az, aki az első pillanattól fogva erőt adott az apostoloknak az evangélium hirdetéséhez. A Lélek tesz mindent, a Lélek viszi előre az egyházat a maga gondjaival együtt, Ő ad erőt az üldöztetések idején a hitben való megmaradáshoz, mint ahogy az ellenállás és az írástudók megátalkodása közepette is. Ebben az esetben kettős ellenállást tapasztalunk a Szentlélek működésével szemben. Azokét, akik úgy hitték: Jézus csak a kiválasztott népért jött el, és azokét, akik a mózesi törvényt akarták érvényesíteni, beleértve a körülmetélést a megtért pogányok között. Mindebben nagy volt a zűrzavar – állapította meg a pápa.
A Szentlélek új útra terelte a szívüket: ezek voltak a Lélek meglepetései. Az apostolok pedig olyan helyzetekben találták magukat, amit soha nem hittek volna, új szituációkban. Hogyan kezeljék ezeket? A mai olvasmány így kezdődik: „Az apostoli zsinaton heves vita támadt a mózesi törvény megtartása körül”. Őket egyfelől támogatta a Szentlélek ereje – a főszereplő – aki előre ösztökélte őket, mindig csak tovább és tovább… De a Szentlélek bizonyos újdonságok elé állította őket, olyasmik elé, amiket azelőtt soha nem csináltak. Soha. Még csak el sem tudták volna képzelni azt, hogy például a pogányok megkapják a Szentlelket.
Aki fél meghallgatni, annak nincs benne a szívében a Szentlélek
Az apostolok nem tudtak mit kezdeni ezzel a kényes kérdéssel. Így hát gyűlést hívtak össze Jeruzsálembe, ahol mindenki elmondhatta a tapasztalatát, hogyan száll le a Szentlélek a pogányokra is. A végén pedig megegyeztek. De előtte történt egy szép dolog: „Az egész gyülekezet lecsillapodott. Meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen csodajeleket művelt általuk Isten a pogányok között”. Meg kell hallgatni, nem szabad félni a meghallgatástól – nyomatékosította Ferenc pápa. Amikor valaki fél meghallgatni a másikat, akkor a szívében nincs benne a Szentlélek. Meghallgatni: „Te mit gondolsz és miért?” Alázattal hallgatni a másikat. Aztán, miután meghallgatták őket, elhatározták, hogy elküldenek néhány apostolt a görög közösségekbe, vagyis azokhoz a keresztényekhez, akik a pogányságból jöttek, hogy megnyugtassák őket és elmondják: „Jól van, csak így tovább”.
A divatos újdonságok helyett a Lélek meglepetései
A megtért pogányok számára nem kötelező a körülmetélés – ezt a döntést egy olyan levélben hozták nyilvánosságra, amelyben a Szentlélek volt a főszereplő. A tanítványok ki is jelentették: „A Szentlélek és mi úgy döntöttünk...”. Ez az egyház útja az újdonságok előtt, amelyek nem világias újdonságok, nem olyanok, mint a ruhadivat, hanem a Lélek újdonságai, meglepetései, mert a Szentlélek mindig meglep minket. Hogyan oldja meg ezt az egyház? – tette fel a kérdést a pápa. Hogyan néz szembe ezekkel a problémákkal, hogy megoldja őket? Úgy, hogy összeül, meghallgatja a másikat, megvitatja a problémát, imádkozik, aztán meghozza a végső döntést.
A szinodális egyház. Ne féljünk a Lélek hívásától
Ez az egyház útja egészen máig. És amikor a Szentlélek meglep minket valamivel, ami újnak látszik, vagy amit még nem csináltunk így sosem, amit „így kell csinálni”, jön az ellenállás – gondoljunk csak a II. vatikáni zsinatra, mennyi ellenállás volt a zsinaton, hogy egy közeli példát hozzunk. Ma is folytatódik az ellenállás hol így, hol úgy, és a Szentlélek megy előre. Ez az egyház útja: összegyűlni, együtt lenni, meghallgatni egymást, megvitatni, imádkozni, aztán dönteni. Ez az egyház úgynevezett szinodalitása, melyben kifejeződik az egyházi szeretetközösség. És ki teszi a közösséget? A Szentlélek! Újból ő a főszereplő. Mit kér tőlünk az Úr? Hogy engedelmeskedjünk a Szentléleknek. Mit kér az Úr? Hogy ne féljünk, amikor látjuk, hogy a Lélek hív minket.
Az egyház a kezdetektől szembe nézett a Szentlélek meglepetéseivel
A Lélek időnként megállít minket – folytatta homíliáját a pápa. Megállít, ahogy Szent Pállal tette, hogy más merre vezessen minket. Nem hagy egyedül, bátorságot önt belénk, türelmet ad és biztosan vezet Jézus útján, segít, hogy legyőzzük az ellenállásunkat és erősek legyünk a vértanúságban. Kérjük az Úr kegyelmét, hogy megértsük, miként halad előre az egyház; hogy megértsük, miként nézett szembe a kezdetektől a Szentlélek meglepetéseivel. Kérjük a kegyelmet, hogy mindannyian engedelmeskedjünk a Léleknek és így azon az úton járjunk, amelyet az Úr Jézus jelölt ki számunkra és az egész egyháznak – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése