2016. április 26., kedd

Húsvét ötödik hetének keddje



Húsvét ötödik hetének keddje


Jézus a tanítványok megnyugtatásával kezdte búcsúbeszédét és ezzel is fejezi be. Távozása az Atyához való visszatérést jelenti, mert illő, hogy küldetése befejeztével visszatérjen ahhoz, aki elküldte őt. Mai elmélkedésünkben a szövegrész két kijelentését érdemes megvilágítanunk.
Jézus a következőket mondja: „az Atya nagyobb nálam.” Félreértésre, sőt, a Fiúistennel kapcsolatos tévedésre adhat okot ez a kijelentés. A IV. században az ariánusok eretnek mozgalma éppen erre a mondatra hivatkozva állította azt, hogy Jézus, azaz a Fiú nem lehet egylényegű az Atyával, hiszen ő is csak teremtmény. Ebben az időben azonban még nem tisztázták, hogy a Fiúisten valóságos ember és valóságos Isten, akinek személyében az emberi és az isteni természet elválaszthatatlan egységben van. Jézus szavainak helyes értelme tehát a következő: mint valóságos Isten egylényegű az Atyával, azaz egyenrangú vele, egységben vannak. Embersége szerint viszont nagyobb nála az Atya, mert Isten nagyobb minden embernél. Jézusnak ez a kijelentése az ő emberi alázatát, engedelmességét mutatja meg. Isteni tudásával és akaratával mindent tud és mindenbe beleegyezik, amit az Atya kíván tőle, és emberi akaratával is elfogad mindent, amit a megváltás érdekében az Atya kér tőle. Így ad nekünk példát arra, hogy miként engedelmeskedjünk Istennek.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése