2016. április 3., vasárnap

Húsvét idő szombatja



Húsvét idő szombatja


Márk evangélista nem titkolja el írásában, hogy az apostolok, tehát Jézus legközvetlenebb tanítványai és barátai milyen nehezen jutottak el a hitre az Úr feltámadását követően. A mai szövegrészlet leghangsúlyosabb szava a hitetlenség. Mária Magdolna örömmel mondja el húsvéti élményét, a Feltámadottal való találkozását a tizenegy apostolnak (az áruló Júdás már nincs köztük). Ők azonban nem hisznek neki. Ezt követően két tanítvány említése következik, akiknek útközben jelent meg Jézus. Ők nyilvánvalóan az emmauszi tanítványok, akiknek az esetét Lukács evangélista részletesen elbeszéli (vö. Lk 24,13-35). Lukács azzal zárja az elbeszélést, hogy visszatérvén Jeruzsálembe az apostolok azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt Jézus és megjelent Simon Péternek. Márk azért írja kissé másként az eseményeket, mert e helyen a hitetlenséget akarja kiemelni, amelyet aztán szemükre is vet az apostoloknak Jézus, amikor újra megjelenik.
Az a tény, hogy Jézus mégis megbízatást ad nekik, hogy az egész világra elmenvén hirdessék evangéliumát és tanúságot tegyenek róla, két dolgot feltételez. Egyrészt azt, hogy a kezdeti hitetlenség után mostanra eljutottak a hitre, másrészt azt, hogy Jézus teljes mértékben megbízik bennük korábbi hitetlenkedésük, bizonytalanságuk és kételkedéseik ellenére is.
Jézus hozzám is ugyanilyen bizalommal fordul és kéri, hogy tanúja legyek.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.
Szent II. János Pál pápa
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése