Húsvét harmadik hetének csütörtökje

Húsvét harmadik hetének csütörtökje

Beszédének végéhez közeledvén Jézus kimondja a lényeget, az igazi újdonságot: „A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Ezzel kifejezetten az Oltáriszentségre utal. Jézus az utolsó vacsorán a kenyeret saját testeként adta apostolainak, s ez az esemény ismétlődik meg a szentmisében, újra és újra nekünk adja önmagát az átváltoztatott kenyérben. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy az egykori hallgatóság nem érti, mit akar mondani azzal, hogy a kenyérben saját testét adja eledelül, mert az emberi értelem nem látja át az Oltáriszentség titkát. Ami ugyanis az utolsó vacsorán történt, s ami minden szentmisében történik, az Isten világából és a feltámadás világából való, mi viszont földi életünkben még a feltámadásnak ezen az oldalán élünk.
Ha Jézus földi, emberi teste halála után elporladt, teljesen megsemmisült volna, akkor hogyan lehetne jelen a kenyérben? Ha Jézus nem kapott volna a feltámadásban új testet, akkor milyen test lehetne jelen a kenyérben? A feltámadásban Jézus olyan új, megdicsőült testet kapott az Atyától, amelynek nincsenek határai, képes megjelenni egy kicsiny kenyérben és képes önmagát szétosztani az embereknek. Jézus feltámadása nélkül nem létezhetne az Oltáriszentség. Az Oltáriszentség vétele nélkül pedig számunkra nem volna örök élet a feltámadás után.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János