Hívom a családokat 2016 áprilisában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Hálát
adok a jó Istennek, hogy megérhettem ezt a napot – mondta a kilencvenéves
nagymama születésnapján gyermekei, unokái és dédunokái körében –, hogy itt
vagytok körülöttem. Most ajándékokkal halmoztok el, köszönöm nektek,
mindegyikőtöknek külön-külön! Ebből is látom, hogy szerettek engem. Minden nap
imádkozom mindegyikőtökért külön-külön, mert nagyon szeretlek titeket.
Tudjátok, Isten végtelenül jó; attól függetlenül nagyon szeret titeket, hogy ti
mikor, mit gondoltok Róla. Én pedig azért imádkozom, hogy ti is mindig
szeressétek Őt, akármi történik veletek, mert csak így lehettek boldogok. A
nagymama itt könnyekben tört ki. A szobában percekig meghatott csönd volt. A
legnagyobb fiú, maga is nagyapa, aki vallásos neveltetése ellenére karrierje
érdekében nem kötött egyházi házasságot, gyerekeit se kereszteltette meg,
ugyancsak könnyeivel küszködve törte meg a csendet: Édesanyám, honnan van
benned ennyi szeretet?
Élete
során mindenki követ el bűnöket. Sokan sokszor esnek bűnbe, kevesen kevésszer.
Még Péter is vétkezett, mikor – mai szóval – elhatárolta magát az Úrtól! Hátat
fordított az Úrnak, ő, aki szem- és fültanúja volt sok csodájának, aki ott volt
Vele a Tábor hegyén, aki hallotta a valaha is elhangzott legfenségesebb
tanítást. Azt mondja, hogy nem is ismeri, amikor ajkán talán még meg sem
száradt az átváltoztatott bor egy cseppje! Hányan, hányszor kerülünk olyan
helyzetbe, hogy vélt vagy kilátásba helyezett előnyökért elfordulunk az Úrtól,
letérünk követésének útjáról, nem az Ő tanítványához méltóan viselkedünk!
A
vétkezőben előbb-utóbb megszólal a lelkiismeret, felébred a bűntudat. Sajnálni
kezdi, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kellett volna; saját magához nem illően
cselekedett. Megbánja azt, amit tett, és elhatározza, hogy hasonló esetben nem
így fog eljárni. Sajnálkozik, sajnálja azt, ami megtörtént, sajnálja önmagát,
sajnálja, hogy nem felelt meg a saját magával szemben támasztott ideálnak. Jó
és örvendetes, ha valaki belátja, hogy hibázott, és a továbbiakban el akarja
kerülni a hasonló hibát. Ez a fajta bánat azonban nem igazi bűnbánat, sokkal
inkább megsebzett önszeretet. A vétkest az bántja, hogy gyenge volt, csalódnia
kellett önmagában. Júdás árulása után rádöbbent, hogy nagyon nagy bűnt követett
el, hogy a kapott harminc ezüst éppúgy nem ér semmit, mint ő maga. Megveti saját
magát, önszeretete öngyűlöletbe csap át. Eldobja életét, mintegy leselejtezi
önmagát.
Idézzetek
fel olyan eseteket ismerőseitek, barátaitok köréből, amelyekben valaki vállalta
hibájának, bűnének következményeit, és őszintén igyekezett jóvátenni az okozott
kárt! Hogyan tudjátok segíteni a kölcsönös el- és befogadást olyan esetben,
amikor valaki egészségi, vagy egyéb állapotának megromlása miatt érez
bűntudatot, és hajlamos magát értéktelennek tekinteni?
Jézus
példabeszédében (Lk 18, 9–14) a farizeus önszeretete olyan nagy, hogy önmagában
csak szépet és jót lát. A bűnbánat, a megtérés igénye fel sem merül benne. A
vámos viszont bűnössége tudatában Isten irgalmát kéri. Az igazán mély és
őszinte bűnbánathoz hozzá tartozik annak belátása, hogy gyengék és esendők
vagyunk, csak saját magunkra támaszkodva eleve kudarcra vagyunk ítélve, de
Isten irgalmában bízhatunk. A tékozló fiú is, amikor felmérte saját
nyomorúságos helyzetét, magába szállt és belátta, hogy csak apja segíthet
rajta, hozzá kell fordulnia (Lk 15, 17–18). Az apa pedig várja fiát, megbocsájt
neki és visszafogadja fiának. Isten irgalmassága nem abban nyilvánul meg, hogy
meg nem történtnek tekinti az elkövetett bűnt, hanem abban, hogy mindig készen
áll a bűnét őszintén megbánónak megbocsátani.
Hogyan
tudjátok gyerekeiteket úgy irányítani, hogy ne csak a megsebzett önszeretet,
hanem Istentől való elfordulásuk miatt érezzenek bánatot, és így induljanak el
a megjavulás útján?
Péter
harmadik tagadása után megszólalt a kakas, „akkor az Úr hátrafordult, és
rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt
mondta neki: »Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.«
Péter ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett” (Lk 22, 61–62). Isten nem
mennydörgés és villámlás közepette parancsolta meg Péternek, hogy szálljon
magába, elég volt a Jézus szavára emlékeztető kakasszó. Ezt a kakasszót csak
Péter érthette meg; Jézus nem megszégyeníteni akarta Pétert, hanem elindítani a
megtérés útján. Isten gyengéden bánik a bűnössel, nem akarja összetörni a
lelkét, a bűnöst is feltétel nélkül szereti. Isten nem türelmetlen, éveken,
évtizedeken át várja haza elkóborolt gyermekeit, anélkül, hogy éreztetné velük
rosszallását. Isten irgalmas pedagógiájáról a zsoltáros így szól: „Nem akarom az
istentelen halálát, hanem azt akarom, hogy letérjen útjáról, és éljen.”
Idézzetek
fel életetekből olyan eseteket, amikor egy-egy fontos döntésetekben meghatározó
szerepet játszott egy halk, mások által talán észre sem vett jel, egy szó,
amelyről azonban tudtátok, hogy Isten ezzel üzen nektek!
Isten
irgalmas szeretete a legtöredelmesebb bűnbánatot, a legfájdalmasabb megtérést
is szívmelengető élménnyé teszi.
Este,
mikor a születésnapi ünnepség után kettesben maradtak, a legidősebb fiú
felesége elgondolkozva mondta: Csodálatos asszony a te édesanyád! Mindig árad
belőle a szeretet, az ő szeretetének a forrása kiapadhatatlan. Igen – vette át
a szót férje –, erre jöttem rá én is. Tudom a választ kérdésemre, hogy honnan
van benne ennyi szeretet. Isten végtelen, irgalmas szeretetével szeret. Mi
akkor, amikor karrierünk érdekében tartózkodtunk hitünk nyilvános
megvallásától, nem akartuk Istent elutasítani, de nem mertünk ráhagyatkozni,
nem bíztunk eléggé szeretetében, vagyis nem szerettük igazán. Édesanyám
imádságos szeretete értette meg velem, hogy Isten szeretete nem fogyatkozott
meg irántunk. Anélkül, hogy ezt szorgalmazta volna, mindig azon volt, hogy
megértesse velünk: Isten hazavár, sohasem késő magunkba szállni, és bízva Isten
irgalmas szeretetében felkerekedni, és elindulni Feléje.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése