2016. március 20., vasárnap

Nagyböjt ötödik hetének szombatja



Nagyböjt ötödik hetének szombatja


A mai napon Egyházunk Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját ünnepli. Az ünnep evangéliuma azt tárja fel előttünk, hogy József miként értesült Jézus közelgő születéséről. Az esemény jelentőségét talán akkor értjük meg a legjobban, ha párhuzamba állítjuk Jézus születésének hírüladásával. Az angyali üdvözletkor Mária Isten küldöttétől, Gábor angyaltól ismeri meg a mindenható Isten akaratát, miszerint őt választotta ki arra az egyedülálló hivatásra, hogy a Megváltó Anyja legyen. Mária készséggel mondja ki az igent az üdvözítő Isten szándékára s egyezik bele abba. József valamivel később álmában ismeri meg ugyanezt a titkot. Neki is egy angyal jelenik meg, aki közli vele, hogy jegyese születendő gyermeke nem földi apától származik, hanem a Szentlélek közreműködésével fogant. József nem szavakkal mondja ki az igent, hanem cselekedetével. Ezt fejezi ki a jelenet záró mondata: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.”
Miként a názáreti leány, Mária igazságként fogadta el mindazt, amit angyala által Isten üzent neki, ugyanúgy Szent József is. Ezért mondhatja, hogy az Istenben való hit és az Isten iránti engedelmesség összeköti Máriát és Józsefet, s közösen hordozzák Jézus felnevelésének felelősségét.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése