Ferenc pápa üzenete a XXXI. ifjúsági világnapra
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)
Kedves
fiatalok!
Elértünk
a Krakkóba vezető zarándokutunk utolsó szakaszához, ahol majd együtt ünnepeljük
júliusban a XXXI. ifjúsági világnapot. Hosszú, elkötelezettséget igénylő
utunkon Jézus szavai vezetnek bennünket, amelyeket a Hegyi beszédből idézünk.
2014-ben kezdtük meg ezt az utat, amikor az első boldogságról elmélkedtünk:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). 2015-re
ezt a témát választottuk: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent”
(Mt 5,8). Az előttünk álló esztendőben ezekből a szavakból merítünk ihletet:
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).
1.
Az irgalmasság szentéve
Ezzel
a témával a krakkói ifjúsági világnap (világtalálkozó) illeszkedik az
irgalmasság szentévébe, és annak legfőbb ifjúsági programjává válik. Nem ez az
első alkalom, hogy a fiatalok nemzetközi találkozója egy szentévre esik.
Valóban: Szent II. János Pál éppen a megváltás szentévében (1983/84) hívta
először egybe a fiatalokat az egész világról virágvasárnapra. Azután a 2000. év
nagy jubileumi szentévében gyűlt egybe több mint kétmillió fiatal körülbelül
165 országból Rómában a XV. ifjúsági világnapra. Ahogyan az előző két alkalommal
is történt, bizonyos vagyok benne, hogy a krakkói ifjúsági világtalálkozó is a
mostani szentév egyik kiemelkedő eseménye lesz!
Közületek
néhányan talán felteszik a kérdést, mi is ez a szentév (jubileum), amit az
Egyház ünnepel? A Leviták könyvének 25. fejezete segít megértenünk, mit
jelentett a „jubileum” a zsidó nép számára. A zsidók minden ötvenedik évben
megfújták a kürtöt (jobel), amely felszólította őket (jobil),
hogy tartsanak szentévet, a kiengesztelődés (jobal) időszakaként
mindenki számára. Ebben az esztendőben helyre kellett állítaniuk jó
kapcsolatukat Istennel, a felebarátaikkal és a teremtett világgal, az
önzetlenségre alapozva mindezt. Ezért ilyenkor többek között elengedték az
adósok tartozását, különleges segítséget nyújtottak a nyomorgó embereknek,
igyekeztek javítani az emberek közötti kapcsolatokon, és felszabadították a
rabszolgákat.
Jézus
Krisztus azért jött, hogy meghirdesse és elhozza az Úr kegyelmének végleges
időszakát, hogy elhozza a jó hírt a szegényeknek, a szabadulást a foglyoknak, a
látást a vakoknak és a szabadságot az elnyomottaknak (vö. Lk 4,18–19). Benne,
és különösen az ő húsvéti misztériumában teljesedik be a jubileum legmélyebb
értelme. Amikor Jézus Krisztus nevében jubileumi szentévet hirdet az Egyház,
mindnyájan arra kapunk meghívást, hogy átéljük a kegyelem rendkívüli időszakát.
Az Egyháznak az a feladata, hogy bőven adja jelét Isten jelenlétének és
közelségének, és felébressze az emberek szívében a képességet, hogy a lényegre
tekintsenek. Az irgalmasság szentéve különösen is „az az időszak az Egyház
számára, amelyben újra fel kell fedeznie annak a küldetésnek a jelentését, amit
rábízott az Úr húsvét napján: hogy az Atya irgalmának eszköze legyen” (Homília
az Isteni Irgalmasság vasárnapjának első vesperásán, 2015. április 11).
2.
Irgalmasok, mint az Atya
Az
idei rendkívüli szentév mottója: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya” (vö. Misericordiae
vultus, 13), és ezzel összhangban van a most következő ifjúsági világnap
témája is. Igyekezzünk tehát jobban megérteni, mit is jelent az isteni
irgalmasság.
Az
Ószövetség az irgalomról szólva különböző kifejezéseket használ, legfőképpen
ezt a kettőt: heszed és rahamim. Az első, ha Istenre
vonatkoztatjuk, az ő fáradhatatlan hűségét jelöli a Szövetséghez, amelyet
népével kötött, akiket szeret, és akiknek örökké megbocsát. A második szót, a rahamimot
úgy fordíthatjuk le, mint „zsigerek”, különösképpen is az anyaméhre utalva
ezzel, amely azt jelzi, hogy Isten szeretete népe iránt az édesanya gyermeke
iránti szeretetéhez hasonlít. Így beszél erről Izajás próféta: „De
megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe
szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad”
(Iz 49,15). Az ilyen fajta szeretetből az következik, hogy a másik ember
számára teret adok önmagamban, s együtt érzek, együtt szenvedek és együtt
örülök felebarátommal.
Az
irgalom bibliai fogalmába beletartozik a hűséges, önzetlen és megbocsátásra
kész szeretet konkrétsága. Ozeás próféta könyvének e részletében gyönyörű példáját
kapjuk Isten szeretetének, amelyet az édesapa fia iránti szeretetéhez hasonlít:
„Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat.
De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem […] Pedig én
tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a
gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel.
Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá,
enni adtam neki” (Oz 11,1–4). A gyermek hibás magatartása ellenére, amely
büntetést érdemelne, az apa szeretete hűséges, és mindig megbocsát bűnét
megbánó gyermekének. Amint látjuk, az irgalmasságba mindig beletartozik a
megbocsátás; ez „nem elvont elképzelés, hanem konkrét valóság, amellyel Isten
megmutatja szeretetét, amely az édesapa és az édesanya szeretetéhez hasonlít,
amikor lelkük legmélyéig meghatja őket gyermekük. […] Úgy tör elő a bensőnkből,
mint mély, természetes gyengédség és együttérzés, elnézés és megbocsátás” (Misericordiae
vultus, 6).
Az
Újszövetség úgy beszél az isteni irgalomról (eleósz), mint ami
összefoglalja Jézusnak az Atya nevében végzett működését a világban (vö. Mt
9,13). Urunk irgalma főképpen akkor nyilvánul meg, amikor lehajol az emberi
nyomorúsághoz, és megmutatja együttérzését annak, akinek szüksége van
megértésre, gyógyulásra és megbocsátásra. Jézusban minden az irgalomról szól.
Sőt, ő maga az irgalom.
Lukács
evangéliumának 15. fejezetében találjuk meg az irgalmasság három példabeszédét:
az elveszett bárányról, az elveszett pénzről és azt, amelyet úgy ismerünk, mint
a „tékozló fiúról” szólót. E példabeszédekben szembeötlő Isten öröme, az az
öröm, amelyet ő akkor érez, amikor megtalál egy bűnöst, és megbocsát neki.
Igen, Isten öröme a megbocsátás! Ebben áll az egész Evangélium lényege. „Mi
mindnyájan elveszett bárány, elveszett pénz vagyunk, mind az a fiú vagyunk, aki
eltékozolta saját szabadságát, mert hamis bálványokat, boldogsággal kecsegtető
elképzeléseket követett, és mindent elvesztett. Ám Isten nem feledkezik meg
rólunk, az Atya soha nem hagy el bennünket. Ő türelmes atya, aki mindig vár
ránk! Tiszteletben tartja a szabadságunkat, de mindig hűséges marad. És amikor
visszatérünk hozzá, fiaiként fogad bennünket házában, mivel soha nem szűnik meg
egy pillanatra sem várni és szeretni bennünket. És szíve örül minden egyes
hazatérő gyermekének. Ünnepel, mivel örvendezik. Isten örül, amikor közülünk,
bűnösök közül valaki elmegy hozzá, és bocsánatát kéri” (Úrangyala imádság,
2013. szeptember 15).
Isten
irgalma kézzelfogható, és mindnyájan arra vagyunk hivatottak, hogy személyesen
megtapasztaljuk. Amikor tizenhét éves voltam, egy napon, amikor éppen a
barátaimmal készültem elmenni valahova, úgy döntöttem, hogy előbb betérek a
templomba. Ott találtam egy papot, aki különös bizalmat ébresztett bennem, és
vágyat éreztem rá, hogy megnyissam a szívemet egy szentgyónásban. Az a
találkozás megváltoztatta az életemet! Felfedeztem, hogy amikor alázattal és
őszintén megnyitjuk a szívünket, nagyon kézzelfogható módon tudjuk megtapasztalni
Isten irgalmát. Biztos voltam benne, hogy ennek a papnak a személyében Isten
már ott várt rám, még mielőtt megtettem volna az első lépést, hogy bemenjek a
templomba. Mi keressük őt, ám ő mindig megelőz bennünket, mindig keres, és
elsőként ő talál ránk. Talán van olyan köztetek, akinek valamilyen teher van a
lelkén: ezt követtem el, azt követtem el… Ne féljetek! Ő vár rátok! Ő édesapa:
mindig vár ránk! Milyen szép a szentgyónásban átérezni az Atya irgalmas
ölelését, felfedezni, hogy a gyóntatószék az irgalmasság helye, s engedni, hogy
megérintsen az Úr irgalmas szeretete, amely mindig megbocsát nekünk!
És te,
kedves fiatal, érezted-e már, hogy megpihen rajtad a végtelen szeretetnek ez a
pillantása, amely a bűneiden, korlátaidon, bukásaidon túl továbbra is bízik
benned, és reménnyel tekint a létedre? Tudatában vagy-e annak, hogy milyen
értéket képviselsz annak az Istennek a szemében, aki szeretetében mindenét
neked adta? Ahogyan Szent Pál magyarázza: „Isten azonban azzal tesz tanúságot
irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök
voltunk” (Róm 5,8). De átérezzük-e valóban ezeknek a szavaknak az erejét?
Tudom,
mennyire kedves számotokra az ifjúsági világnap keresztje, amelyet Szent II.
János Pál pápa adott nektek, s amely 1984 óta elkíséri a találkozókat. Mennyi
változás, hány igazi és valódi megtérés ment végbe sok-sok fiatal életében,
amikor találkoztak ezzel az egyszerű kereszttel! Talán feltettétek magatokban a
kérdést: honnan származik ennek a keresztnek a különleges ereje? Itt van tehát
a válasz: a kereszt Isten irgalmának legékesszólóbb jele. Arról tanúskodik,
hogy Isten emberek iránti szeretetének mértéke a mérték nélküli szeretet! A
keresztben megérinthetjük Isten irgalmát, és engedhetjük, hogy Isten irgalma
megérintsen minket! Szeretnék itt emlékeztetni arra a két gonosztevőre, akiket
Jézussal egyszerre feszítettek keresztre: egyikük gőgös, nem ismeri el
bűnösségét, és kineveti az Urat. A másik azonban beismeri, hogy téves úton járt
és ezekkel a szavakkal fordul az Úrhoz: „Jézus, emlékezzél meg rólam
országodban”. Jézus végtelen irgalommal pillant rá, és így válaszol: „Még ma
velem leszel a Paradicsomban” (vö. Lk 23,32.39–43). Vajon a kettő közül
melyikkel azonosulunk? A gőgös latorral, aki nem ismeri be vétkeit? Vagy a
másikkal, aki elismeri, hogy szüksége van az isteni irgalomra, és teljes
szívével kéri azt? Az Úrban, aki a kereszten életét adta értünk, mindig
megtaláljuk azt a feltétel nélküli szeretetet, amely az életünkben meglátja a
jót, és mindig lehetőséget ad rá, hogy újrakezdjünk.
3.
Különleges örömünk, hogy az Isten irgalmának eszközei lehetünk
Isten
Igéje azt tanítja számunkra, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel
20,35). Az ötödik boldogság éppen ezért az irgalmasokat nevezi boldognak.
Tudjuk, hogy elsőként Isten szeretett bennünket. De valóban akkor leszünk
boldogok, ha belépünk az adás, az önzetlen szeretet isteni logikájába, ha
felfedezzük, hogy Isten azért szeretett minket végtelenül, hogy mi is képesek
legyünk úgy szeretni, mint ő, mérték nélkül. Ahogy Szent János mondja:
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki
szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent,
mert az Isten szeretet. […] A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent,
hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.
Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”
(1Jn 4,7–11).
Miután
nagyon röviden összefoglaltam számotokra, hogy az Úr hogyan gyakorolja irgalmát
irányunkban, most arról szeretnék nektek szólni, hogy konkrétan mi is eszközei
lehetünk ennek az irgalmasságnak felebarátaink felé.
Boldog Piergiorgio Frassati példája jut eszembe. Ő mondta: „Jézus minden reggel meglátogat engem a szentáldozásban, és én ezt a tőlem kitelő egyszerű módon, a szegények meglátogatásával viszonzom”. Piergiorgio olyan fiatalember volt, aki megértette, mit jelent, ha valakinek irgalmas és érzékeny a szíve a szükséget szenvedők iránt. Sokkal többet adott nekik, mint pusztán anyagi javakat: önmagát adta, időt, szavakat, meghallgatást ajándékozott nekik. Nagy tapintattal szolgálta a szegényeket, soha nem állította magát előtérbe. Valóban megélte az Evangéliumot, amely így fogalmaz: „úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad” (Mt 6,3–4). Gondoljatok bele, hogy néhány nappal a halála előtt, már súlyos betegen adott utasítást, hogyan segítsék szegény barátait. A temetésén a családtagjai és a barátai nagyon meglepődtek, látván, hogy mennyi számukra ismeretlen szegény ember jött el, akiket a fiatal Piergiorgio segített.
Boldog Piergiorgio Frassati példája jut eszembe. Ő mondta: „Jézus minden reggel meglátogat engem a szentáldozásban, és én ezt a tőlem kitelő egyszerű módon, a szegények meglátogatásával viszonzom”. Piergiorgio olyan fiatalember volt, aki megértette, mit jelent, ha valakinek irgalmas és érzékeny a szíve a szükséget szenvedők iránt. Sokkal többet adott nekik, mint pusztán anyagi javakat: önmagát adta, időt, szavakat, meghallgatást ajándékozott nekik. Nagy tapintattal szolgálta a szegényeket, soha nem állította magát előtérbe. Valóban megélte az Evangéliumot, amely így fogalmaz: „úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad” (Mt 6,3–4). Gondoljatok bele, hogy néhány nappal a halála előtt, már súlyos betegen adott utasítást, hogyan segítsék szegény barátait. A temetésén a családtagjai és a barátai nagyon meglepődtek, látván, hogy mennyi számukra ismeretlen szegény ember jött el, akiket a fiatal Piergiorgio segített.
Mindig
szeretem a nyolc boldogság mellé odahelyezni Máté evangéliumának 25. fejezetét,
ahol Jézus az irgalmasság cselekedeteiről beszél, és azt mondja, hogy ezek alapján
fognak ítéletet mondani rólunk. Arra hívlak hát benneteket, hogy fedezzétek fel
újra az irgalmasság testi cselekedeteit: enni adni az éhezőknek, inni adni a
szomjazóknak, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni az idegeneket, ápolni a
betegeket, meglátogatni a foglyokat, eltemetni a halottakat. És ne feledkezzünk
meg az irgalmasság lelki cselekedeteiről sem: tanácsot adni a kételkedőknek,
tanítani a tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorúakat,
megbocsátani a bántásokat, türelmesen elviselni a kellemetlen személyeket,
imádkozni Istenhez az élőkért és a holtakért. Amint látjátok, az irgalmasság
nem „jótékonykodás” és nem puszta szentimentalizmus. Itt lehet lemérni,
mennyire vagyunk Jézus hiteles tanítványai, itt mutatkozik meg szavahihetőségünk,
mint a mai világ keresztényeié.
Nektek,
kedves fiatalok, akik nagyon konkrétak tudtok lenni, azt javaslom, hogy 2016
első hét hónapjában mindig válasszatok egyet-egyet az irgalmasság testi és
lelki cselekedetei közül, amit abban a hónapban gyakorolni fogtok. Merítsetek
ehhez ihletet Szent Fausztina nővér imájából, aki korunkban az Isteni
Irgalmasság valódi apostola volt:
„Segíts,
Uram […],
hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy sohase gyanakodjak, s ne ítéljek külső látszat alapján, hanem lássam meg azt, ami felebarátaim lelkében szép, és legyek segítségükre […];
hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek mindig felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek közömbösek szenvedéseik és panaszaik hallatán […];
hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase szóljak felebarátaimról lenézően s negatívan, de mindenki számára legyen vigasztaló és megbocsátó szavam […];
hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jócselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz, fáradságos munkákat magamra vállaljam […];
hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek mindig felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és fáradtságomat […];
hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt érezzek felebarátaim minden szenvedésével […];
(Napló, 163).
hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy sohase gyanakodjak, s ne ítéljek külső látszat alapján, hanem lássam meg azt, ami felebarátaim lelkében szép, és legyek segítségükre […];
hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek mindig felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek közömbösek szenvedéseik és panaszaik hallatán […];
hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase szóljak felebarátaimról lenézően s negatívan, de mindenki számára legyen vigasztaló és megbocsátó szavam […];
hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jócselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz, fáradságos munkákat magamra vállaljam […];
hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek mindig felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és fáradtságomat […];
hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt érezzek felebarátaim minden szenvedésével […];
(Napló, 163).
Az
Isteni Irgalmasság üzenete tehát nagyon konkrét életprogramot jelent, amely
igényes, mert cselekvésre ösztönöz. Az irgalmasság cselekedetei közül az egyik
legnyilvánvalóbb, de talán a legnehezebb végbevinni, a megbocsátás a minket
megbántóknak, megsértőknek, azoknak, akiket ellenségként tartunk számon.
„Gyakran milyen nehéznek tűnik a megbocsátás! Ám mégis ez az a gyönge kezünkbe
adott eszköz, amely nélkülözhetetlen a szív derűjének eléréséhez. A bosszú, a
düh, az erőszak és a megtorlás elvetése a boldog élet elengedhetetlen
feltétele.” (Misericordiae vultus, 9).
Sok
olyan fiatallal találkozom, akik azt állítják: elegük van ebből az annyira
megosztott világból, ahol folyton összecsapnak az ellenkező párton állók,
háborúk dúlnak, s még olyan is létezik, aki a saját vallását arra használja,
hogy igazolja az erőszakot. Kérnünk kell az Úrtól, hogy adja meg a kegyelmet:
hadd legyünk irgalmasok azok iránt, akik rosszat tesznek velünk. Ahogyan Jézus
is imádkozott a kereszten azokért, akik keresztre feszítették: „Atyám, bocsáss
meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Az egyetlen út, amely
legyőzi a rosszat, az irgalom útja. Az igazságosság szükséges, ám egymagában
nem elegendő. Az igazságosságnak és az irgalomnak együtt kell járnia. Nagyon
szeretném, hogy szívünk mélyéről fakadó imáink kórusban egybeforrjanak, és így
kérjük, hogy az Úr könyörüljön meg rajtunk és az egész világon!
4.
Krakkó vár bennünket!
Már
csak néhány hónap van hátra addig, amíg találkozni fogunk Lengyelországban.
Krakkó, Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina Kowalska városa tárt
karokkal és szívekkel vár bennünket. Azt hiszem, hogy az isteni gondviselés
vezetett bennünket, hogy az irgalmasság szentévében az ifjúsági világtalálkozót
éppen ott ünnepelhessük, ahol az isteni irgalmasság két nagy apostola élt. II.
János Pál felismerte, hogy ez az irgalmasság kora: pápasága elején adta ki a Dives
in misericordia kezdetű enciklikát. 2000-ben, a jubileumi szentévben
avatta szentté Fausztina nővért, és ekkor vezette be az Isteni Irgalmasság
ünnepét húsvét második vasárnapján. És 2002-ben személyesen ő nyitotta meg
Krakkóban az Irgalmas Jézus-bazilikát, az Isteni Irgalmasságnak ajánlva a
világot abban a reményben, hogy ez az üzenet elér a Föld minden lakójához, és
reménnyel tölti el szívüket: „Isten kegyelmének ezt a szikráját meg kell
gyújtanunk. Tovább kell adnunk az egész földnek az irgalmasság lángját. Isten
irgalmasságában a világ meg fogja találni a békét és az ember a boldogságot!”
(Homília az Isteni Irgalmasság bazilikájának megnyitásakor Krakkóban, 2002.
augusztus 17).
Kedves
fiatalok, az irgalmas Jézus, akit a neki szentelt krakkói bazilikában lévő
képmásában tisztel Isten népe, vár benneteket. Ő bízik bennetek, és számít
rátok. Rengeteg fontos mondanivalója van a számotokra… Ne féljetek szemébe
nézni, amely tele van irántatok végtelen szeretettel, és engedjétek, hogy
elérjen benneteket irgalmas pillantása, amely kész megbocsátani minden
vétketeket. Ez a tekintet képes megváltoztatni az életeteket és meggyógyítani
lelketek sebeit. Ez a tekintet betölti a mély vágyat, amely fiatal szívetekben
lakik a szeretet, a béke, az öröm és a valódi boldogság iránt. Gyertek hozzá,
és ne féljetek! Gyertek és mondjátok el neki szívetek mélyéről: „Jézusom, bízom
benned!” Engedjétek, hogy megérintsen benneteket végtelen irgalma, hogy ti magatok
is az irgalmasság apostolaivá válhassatok tetteitek, szavaitok és imádságotok
révén, ebben az önzés, gyűlölet és megannyi kétségbeesés által sebzett
világban.
Vigyétek
el Krisztus irgalmas szeretetének tüzét, amiről Szent II. János Pál pápa
beszélt, mindennapos életetek helyszíneire a világ végső határáig. Ebben a
misszióban elkísérlek benneteket jókívánságaimmal és imádságommal, s
mindnyájatokat Szűz Máriára, az Irgalmasság Anyjára bízlak. A krakkói ifjúsági
világnapra (világtalálkozóra) való lelki felkészülés ezen utolsó szakaszában
szívből megáldalak benneteket.
Vatikán,
2015. augusztus 15.
Szűz Mária Mennybevételének ünnepénFERENC pápa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése