Ferenc pápa: A halál sötét völgyében is az Úrra hagyatkozunk

A hideg miatt meghalt római hajléktalan, a négy meggyilkolt jemeni szerzetesnővér, az úgynevezett ritka betegségek… Ezek mind korunk „sötét völgyeit” jelzik – mondta Ferenc pápa március 14-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A 22. zsoltárban olvassuk: „Járjak bár a halál árnyékában, sötét völgyeiben, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy”. Ezekkel a drámákkal szemben – hangsúlyozta a pápa – a keresztény ember egyetlen válasza az Istenbe vetett bizalom. Amikor egy kisgyermek meghal valamilyen ritka betegségben, őt is az Isten kezeire bízzuk, aki soha nem hagyja el az ő népét.

A Szentatya a napi olvasmányról elmélkedett, mely Zsuzsanna és a vének történetéről szól.

Zsuzsanna igaz nő, nem hagyja, hogy beszennyezze őt a két hamis bíró, hanem inkább Isten kezére bízza magát, még a halált is kész vállalni, csak ne kelljen megtennie, amit azok akarnak tőle. Az Úr azonban mindig velünk jár, szeret bennünket és nem hagy el – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd a jelenkor „sötét völgyeiről” beszélt, amelyekben oly sokan meghalnak táplálék híján, a háborúkban, sok gyermek fogyatékos, mozgássérült lesz…

Amikor a szülőket kérded a gyerek betegsége felől, azt válaszolják, senki nem tudja; vagy így felelnek: „ritka betegség” a neve. Amikor ezeket látjuk, arra gondolunk: „De hol vagy most, Uram, hol vagy? Velünk jársz?” Ez volt Zsuzsanna érzése is… és a miénk is. „Nézz csak arra a legyilkolt négy szerzetesnővérre, akik szeretetből szolgáltak és végül gyűlöletből mészárolták le őket! De Uram, hol vagy most? Hogyan bízhatom rád magam, amikor ezeket a dolgokat látom?” – idézte a fájdalmas kérdéseket a Szentatya.

Ezekre a kérdésekre csak egy válasz van: nem tudjuk megmagyarázni, nem, képtelenek vagyunk rá. Hogy miért szenved egy gyermek? Nem tudom, ez egy titok számomra – mondta homíliájában a pápa. – Csak Jézus ad némi fényt a lelkemnek, nem az értelmemnek, amikor a Getszemáni-kertben így imádkozik: „Atyám, vedd ezt a kelyhet…, de legyen meg a te akaratod!” Igen, ő az Atyja akaratára hagyatkozik. Jézus nem tudja, hogy végződik mindez, halállal, félelemmel, de az utolsó szava a keresztről így hangzik: „Atyám, a te kezedbe ajánlom magam!”, és meghal. Az Istenre hagyatkozni, aki a népével együtt jár, aki az egyházával együtt jár: ez a hit aktusa. „Rád hagyatkozom. Nem tudod, hogy ezek miért történnek meg, de rád hagyatkozom. Te tudni fogod, miért!”

Jézus tanítása abban áll – folytatta Ferenc pápa, a „Jó Pásztor” zsoltárra utalva ismét –, hogy az ember az Úrra bízza magát, aki pásztor, és így nem hiányzik neki majd semmi. Még ha sötét völgyekben is jár, tudja, hogy a rossz csak a jelen pillanatban rossz, mert végleges rossz nem lesz, hiszen az Úr vele van, vesszeje és pásztorbotja megvigasztalják őt. Ez egy kegyelem, amit kérni kell: „Uram, taníts meg engem, hogy a te kezedre bízzam magam, hogy te vezess engem, a sötét és rossz pillanatokban is, még a halál pillanatában is.”

Jót tesz nekünk ma, ha életünk nehézségeire és problémáira gondolunk és kegyelmet kérünk az Úrtól, hogy rá tudjunk bízni magunkat. Gondoljunk azokra, akiknek utolsó pillanatukban nincs senkijük, aki megsimogassa az arcukat. Három nappal ezelőtt, itt az utcán meghalt egy hajléktalan, meghalt a hidegtől. Akkor, amikor Róma városa tele van emberekkel és minden lehetőség megvan a segítségre. Miért, Uram? Még egy simogatást sem kapott… Rád bízom magam, Uram, benned nem csalódom! Uram, ha nem is értelek, akkor is rád hagyatkozom! – zárta hétfő reggeli homíliáját a Szentatya.