A pápai lelkigyakorlat nyolcadik elmélkedése: Látni, megélni, megérinteni

Ermes Ronchi szervita szerzetes március 10-én délelőtt, a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának ötödik napján Aricciában arról beszélt, hogy az egyház és minden keresztény irgalmas szamaritánusként legyen együttérző a világ sebeivel.

Vasárnap hajnal van, három nap telt el, óriási űrt és rengeteg könnyet hagyva maga után. Megviselt az arca az asszonynak is, aki a sírhoz lép, és az elgördített kő látványa csak növeli a szorongást. Egy hang állítja meg: „Asszony, kit keresel? Miért sírsz?” (vö. Jn 20,15) – Ermes Ronchi ebből a jelenetből indult ki, hogy kifejtse: Isten miként viselkedik az emberi fájdalommal szemben.

Jézus feltámadt, ő az élet Istene, akit foglalkoztatnak Mária Magdolna könnyei. Pénteken, az utolsó órában a kereszten egy lator fájdalmával és félelmével foglalkozott. A húsvét első órájában pedig Mária fájdalmával és szeretetével törődik. Mindezt azért, mert Jézus ilyen, ő a találkozások embere: soha nem az illető bűnét kutatja, hanem lehajol szenvedéséhez és ínségéhez.

Hogyan lássuk, értsük, érintsük meg mások könnyeit és engedjük, hogy azok megindítsanak minket? – tette föl a kérdést a lelkigyakorlat prédikátora. – Úgy, hogy megtanulunk Jézus szemével nézni, az ő gesztusait átvenni, melyek az irgalmas szamaritánus gesztusai. Látni, megállni, megérinteni – három olyan ige ez, melyeket jól az eszünkbe kell vésnünk, hogy soha ne feledjük el.

A szamaritánus látott, és szánalmat érzett. Meglátta annak az embernek a sebeit, és megsebezve érezte magát. Az éhséggel kapcsolatban is kérdezhetjük, „Miért?”, a migránsok mögött is áll egy sereg „Miért?”, az úgynevezett „Tűzföld” (Nápoly és Caserta közötti terület, ahol nagy mennyiségű veszélyes hulladékot ástak el – a szerk.) rákos megbetegedéseit látva szintén azt kérdezzük, „Miért?”. Az okokról érdeklődni tanítványi magatartás. Ahogy ez is: ott lenni, ahol az emberek sírnak, aztán együtt megkeresni és kiirtani a rossz gyökereit.

Jézus több evangéliumi jelenetben meglátja az emberi fájdalmat és együttérez. A „megesik rajta a szíve”, „együttérez” kifejezéseket a görög szövegben úgy fejezik ki, hogy „görcsbe rándul a gyomra”. Az igazi együttérzés tehát nem elvont és nemes gondolat, hanem sajgó fájdalom. Ez az, ami arra készteti az irgalmas szamaritánust, hogy ne lépjen tovább, ahogy a pap és a levita tették. Annál is inkább, mert tovább nincsen semmi, még kevésbé Isten – tette hozzá Ronchi atya.

A valódi különbség nem a keresztények, a muszlimok és a zsidók között van, és nem is a hívők vagy a magukat nem hívőnek nevezők között. Az igazi különbség azok között van, akik megállnak a sebek előtt, és azok között, akik továbbmennek. Ha csak egy órára is magamra vettem valakinek a fájdalmát, jobban ismerem, többet tudok róla, mintha minden könyvet elolvastam volna. Az élet tudója vagyok.

A harmadik kulcsszó az érintés. Jézus valahányszor megrendül, mindig megérint valakit – emlékeztetett rá Ronchi atya. – Hozzányúl az érinthetetlenhez, a lepráshoz, a legelsőként kiselejtezett emberhez. Megérinti a naimi özvegy fiát, áthágja a törvényt, olyat tesz, amit nem lehet: fogja a halott fiút, fölkelti, és visszaadja anyjának.

A szívtelen tekintet sötétséget hoz, és aztán egy még pusztítóbb folyamatot indít be: a láthatatlanokat bűnösökké alakítja. Az áldozatokat – a menekülteket, a migránsokat, a szegényeket – bűnössé és a probléma forrásaivá teszi – figyelmeztetett a szervita szerzetes. – Ha látok, akkor megállok, és megérintem azt, aki mellett megálltam.

Ha letörlök egy könnyet, tudom, hogy nem változtatom meg a világot, nem változtatom meg az igazságtalan rendszert, de megerősítem a gondolatokat: hogy az éhség nem legyőzhetetlen, és hogy mások könnyei jogosak, előrébb valók a mi, az én jogaimnál; hogy én nem hagyom magára azt, aki rászoruló; hogy a másokkal való osztozás az emberhez szorosan hozzátartozik.

Az irgalmasság ugyanis mindaz, ami lényeges az ember élete számára. Isten így bocsát meg: nem egy dokumentummal, hanem kézzel, egy érintéssel, egy simogatással – zárta csütörtök délelőtti elmélkedését Ermes Ronchi szervita atya a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatán.