Nagyböjt első hetének csütörtökje

Nagyböjt első hetének csütörtökje

Az imádkozás hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Tartalma szerint megkülönböztetünk hálaadó, dicsőítő, engesztelő és kérő imákat. Jó, ha az első három imafajtáról sem feledkezünk meg, de a legtöbb keresztény számára az imádkozás általában az Istenhez intézett kéréseket jelenti. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, mert a kéréssel elismerjük Isten hatalmát és a magunk kicsinységét. A kérő ima ugyanakkor feltételezi az alázatot, Istentől várjuk, hogy adjon meg számunkra valamilyen jót. Azért sincs okunk szégyenkezni amiatt, hogy imádságainkban sok a kérés, mert maga Jézus bátorít minket arra, hogy kéréseinkkel forduljunk Istenhez, az Atyához.
Az evangéliumok szóhasználatában van egy árnyalatnyi különbség Jézus imája és a tanítványok imája között, amely az eredeti görög nyelvben kiderül. Mindkettő imádkozást, kérést jelent, de Jézusé inkább az imádkozáshoz, a tanítványoké, inkább a kéréshez áll közelebb. Indokolt is ez a különbségtétel, hiszen Jézus minden imája az Atyával való egységéből fakad, a tanítványok imája pedig az Atyára való utaltságból. Krisztus követőjeként a mi imádságunk is inkább kérés az Atya felé, a bizalom kifejezése, a ráhagyatkozás kinyilvánítása, az engedelmesség érzékeltetése. Imádkozni azt jelenti, hogy Istenhez könyörgünk, hozzá fordulunk, mert hisszük, hogy teljesíti kéréseinket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!