Ferenc pápa: Sosincs késő a megtérésre, de sürgős, mai feladat!
Február 28-án a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a napi evangéliumot elemezve arra buzdított, hogy sose ítéljünk meg másokat, vizsgáljuk meg, hogyan gondolkodunk Istenről, és tudatosítsuk, hogy nekünk is szükségünk van megtérésre, amelyet még ma kell elkezdeni!
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
A
híradások sajnos nap mint nap szomorú eseményekről tudósítanak: gyilkosságok,
tűzesetek, katasztrófák… A mai evangéliumi szakaszban Jézus két tragikus
eseményre utal, amelyek akkoriban nagy feltűnést keltettek: a római katonák
kegyetlen mészárlása a templomban, illetve Siloám tornyának leomlása
Jeruzsálemben, ami tizennyolc áldozattal járt (vö. Lk 13,1–5).
Jézus
ismeri hallgatóságának babonás gondolkodásmódját, és tudja, hogy az ilyesféle
eseményeket helytelenül értelmezik. Azt gondolják ugyanis, hogyha azok az
emberek ilyen borzasztó körülmények között haltak meg, akkor ez annak a jele, hogy
Isten valamilyen súlyos bűnük miatt bünteti őket, és mintegy azt mondják:
„megérdemelték”. Ha pedig valakit elkerül a szerencsétlenség, az azt jelentette
az akkori ember számára, hogy úgy érezheti: „rendben vagyok”. Amazok
„megérdemelték”, én viszont „rendben vagyok”.
Jézus
egyértelműen elutasítja ezt a látásmódot, mert Isten nem azért engedi meg a
tragédiákat, hogy megbüntesse a bűnöket; és [Jézus] kijelenti, hogy azok a
szerencsétlen áldozatok egyáltalán nem voltak rosszabbak másoknál. Jézus inkább
arra hívja őket, hogy ezekből a fájdalmas eseményekből mindenkire érvényes
figyelmeztetést olvassanak ki, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk. Azt mondja
ugyanis az őt kérdezőknek: „Ha nem tértek meg, ti is ugyanúgy elvesztek” (Lk
13,3).
Ma is,
amikor különféle csapásokkal és gyászos eseményekkel találkozunk, megkísérthet
bennünket, hogy az áldozatokra vagy egyenesen Istenre „hárítsuk” a
felelősséget. Az evangélium azonban gondolkodásra késztet: milyen istenképünk
van? Biztosak vagyunk-e abban, hogy Isten így működik? Istenfelfogásunk nem
inkább a mi kivetítésünk, egy „saját képünkre és hasonlatosságunkra” alkotott
Isten? Jézus pedig arra hív, hogy változtassuk meg szívünket, radikálisan
változtassuk meg életünk irányát, utasítsuk el a rosszal való kiegyezést –
mindannyian ezt tesszük: kiegyezünk a rosszal! –, hagyjunk fel a képmutatással
– azt hiszem, szinte mindannyiunkban van egy csipetnyi képmutatás –, hogy
határozottan az evangélium útjára lépjünk. De ismét az önigazolás kísért meg
bennünket: „De miből kellene nekünk megtérni? Mindent egybevetve nem vagyunk-e
derék emberek?” Hányszor gondoljuk ezt: „Mindent egybevetve derék ember
vagyok.” Nemde? „Nem vagyunk-e hívők, sőt meglehetősen olyanok, akik
gyakorolják vallásukat?” És azt hisszük, hogy így igazak vagyunk.
Sajnos
valamennyien nagyon hasonlítunk egy olyan fához, amely éveken át sok jelét adta
terméketlenségének. De szerencsénkre Jézus hasonló ahhoz a földműveshez, aki
határt nem ismerő türelemmel még haladékot ad a terméketlen fügefának: „Hagyd
meg még az idén – mondja a vincellér – […], hátha terem majd jövőre” (Lk 13,9).
Egy kegyelmi „év”: Krisztus szolgálatának ideje, az egyház ideje az ő
dicsőséges eljövetele előtt, életünk ideje, melyet bizonyos számú nagyböjti
időszak oszt szakaszokra, ezek a megbánás és az üdvösség alkalmai, aztán az
irgalmasság jubileumi évének ideje. Jézus felülmúlhatatlan türelme! Gondoltatok
már arra, milyen türelmes hozzánk Isten? Végiggondoltátok már azt is, mennyire
megingathatatlan az ő aggódása a bűnösökért? Mintha ennek arra kellene
indítania minket, hogy türelmetlenek legyünk magunkhoz. Sosincs késő megtérni,
soha! Az utolsó pillanatig: Isten türelme vár minket. Idézzük fel a Gyermek
Jézusról nevezett Szent Teréz kis történetét, amikor imádkozott azért a halálra
ítélt férfiért, egy bűnözőért, aki nem akarta elfogadni az egyház megerősítő
segítségét, visszautasította a papot, nem akarta; így akart meghalni. Teréz
pedig imádkozott a kolostorban. És amikor az a férfi ott volt, már azon a
ponton, hogy kivégzik, a paphoz fordult, megfogta a feszületet, és megcsókolta.
Isten türelme! Ő velünk is, mindannyiunkkal így bánik! Hányszor – nem tudjuk,
majd az égben megtudjuk –, hányszor voltunk ott, [az elbukás szélén], de az Úr
megment minket: megment, mert nagy a türelme hozzánk. Ez az ő irgalmassága!
Sosincs késő megtérni, de sürgős, mai feladat! Ma kell elkezdeni!
Szűz
Mária támogasson minket, hogy meg tudjuk nyitni szívünket Isten kegyelme, az ő
irgalma előtt, és segítsen minket, hogy sose ítéljünk meg másokat, hanem
engedjük, hogy a mindennapi csapások arra késztessenek, hogy komoly
lelkiismeret-vizsgálatot tartsunk és megbánjuk bűneinket.
A
Szentatya szavai az Angelus után:
Kedves
testvéreim!
Imámban
– a ti imátokban is – mindig jelen van a menekültek drámája, akik háborúk elől
és embertelen körülmények közül menekülnek. Különösképpen Görögország és más,
az első vonalban fekvő országok nyújtanak nekik nagylelkű segítséget, ami
minden nemzet együttműködésére szorul. Egy közös válasz hatékony lehet, és
egyenlőképp tudja elosztani a terheket. Ezért eltökélten és fenntartás nélkül a
tárgyalásokra kell törekedni! Ezzel egy időben örömmel fogadtam a hírt az
ellenségeskedés szüneteltetéséről Szíriában, és mindenkit imára hívok, hogy ez
a reménysugár enyhülést nyújtson a szenvedő lakosságnak, segítse elő a
szükséges humanitárius segélyeket, és nyissa meg az utat a párbeszéd és az
olyannyira vágyott béke előtt.
Ezenkívül
szeretném közelségemről biztosítani a Fidzsi-szigetek népét, amelyet keményen
sújtott egy pusztító ciklon. Imádkozom az áldozatokért, és mindazokért, akik
igyekeznek segítséget nyújtani.
Szeretettel
köszöntelek mindannyiótokat, Rómából, Olaszországból és más országokból jött
zarándokok!
Köszöntöm
a Danzicából érkezett híveket, a biafrai őslakosokat, a diákokat Zaragozából,
Huelvából, Córdobából és Zafrából, a formenterai fiatalokat és a jaéni híveket.
Üdvözlöm
az Olaszországban élő lengyel csoportokat, a híveket Casciából, Desenzano del
Gardából, Vicenzából, Castiglione d’Addából és Rocca di Netóból; hasonlóképpen
a számos fiatalt Tendopoli di San Gabriele dell’Addoloratából, akiket a
passzionista atyák kísértek el; a rhói, cornaredói és perói oratórium
fiataljait, és a Buccinascóból érkezett fiatalokat; valamint a Szeplőtelen Szűz
Mária Alázatos Leányai [Suore Dimesse Figlie di Maria Immacolata] nővérek
páduai iskoláját.
Köszöntöm
azt a csoportot is, amely a „ritka betegségek napja” alkalmából érkezett, külön
imádkozom értetek és bátorítom társaságotokat egymás segítésére.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el
imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése