Ferenc pápa: Kegyelem meglátni a szegény embert, aki kopogtat szívünk ajtaján
A valódi hit az, amikor észrevesszük a szegényeket, akik mellettünk vannak. Ott áll Jézus, aki kopogtat a szívünk ajtaján – mondta február 25-i, csütörtök reggeli homíliájában a pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén.
A napi
evangéliumi szakaszban a gazdag ember és a szegény Lázár példabeszédét olvassuk
(vö. Lk 16,19–31). A gazdag bíborba és patyolatba öltözködött és mindennap
dúsan lakmározott, de nem vette észre az ajtaja előtt fekvő szegény embert,
Lázárt, akinek testét fekély borította – idézte fel az evangéliumot a
Szentatya. – Tegyük föl magunknak a kérdést: „Vajon én a hazugság, a puszta
beszéd útján járó keresztény vagyok, vagy pedig az élet, a cselekvés útján járó
keresztény?”
Ez a
gazdag ember ugyanis ismerte a parancsolatokat, biztos minden szombaton elment
a zsinagógába, évente egyszer pedig a templomba. Valamennyire vallásos volt, de
be volt zárkózva a saját kis világába, a lakomák, a ruhák, a hiúság, a barátok
világába, a hiúság buborékába. Nem volt képes túllátni saját világán. És ez az
ember nem vette észre, mi történik a zárt világán kívül. Nem gondolt például
arra, mire lenne szüksége sok embernek vagy a betegeknek, csak önmagára
gondolt, a saját gazdagságára, jó életére – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Látszatvallásosság
volt az övé tehát, nem ismert egyetlen perifériát sem, önmagába volt zárkózva
teljesen. Éppen azt a perifériát nem ismerte, amelyik ott volt az ajtajához
közel – magyarázta a Szentatya. – A hazugság útját járta, mert csak önmagában
bízott, a saját dolgaiban, és nem hagyatkozott Istenre. Olyan ember volt, aki
nem hagyott maga után örökséget, életet, mert csak önmagába volt zárkózva.
Érdekes az is, hogy elvesztette a nevét. Az evangélium nem mondja el nekünk,
hogy hívták, csak annyit mond, hogy gazdag volt. S amikor a neved pusztán egy
jelző, az azért van, mert elvesztetted a lényeget, elvesztetted az erőt.
Ez egy
gazdag, hatalmas ember, aki mindent megtehet, ez egy karrierista pap, egy
karrierista püspök… Hányszor jön a szánkra egy jelző, amikor valakit meg
akarunk nevezni, s nem a név, mert nem lényeges. De én azt kérdem: Isten, aki
Atya, nem volt irgalommal ez iránt az ember iránt? Nem kopogtatott a szíve
ajtaján, hogy megindítsa őt? De igen, ott volt az ajtóban, Lázár képében,
akinek volt neve – mutatott rá a pápa. – És az a Lázár a maga szükségével és
nyomorúságaival, a maga betegségével éppen az Úr volt, aki kopogtatott az
ajtón, hogy ez az ember megnyissa a szívét és az irgalom beléphessen rajta. De
ő nem látta, mert be volt csukódva: számára az ajtón túl nem volt semmi.
Nagyböjtben vagyunk, ezért jót tesz nekünk, ha rákérdezünk, milyen úton
is járunk. Az élet vagy a halál útját járom? Hány korlát van még a szívemben?
Hol van az én örömöm: a cselekvésben vagy a beszédben? Abban, hogy kilépek
önmagamból és találkozom másokkal, hogy segítsek? Ezek az irgalmasság
cselekedetei, igen! Vagy az örömöm abban áll, hogy minden el legyen rendezve,
önmagamba zárva? Kérjük az Urat, mialatt az életünkről gondolkodunk, hogy adja
meg a kegyelmet, hogy mindig észrevegyük a Lázárokat az ajtónk előtt; a
Lázárokat, akik kopogtatnak a szívünkön, és kilépjünk önmagunkból nagylelkűen,
irgalmas hozzáállással, hogy Isten irgalmassága beléphessen a szívünkbe! –
fohászkodott a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése