2016. február 6., szombat

Évközi negyedik hét szombatja



Évközi negyedik hét szombatja


Keresztelő János halálának elbeszélése után Márk evangélista visszatér az események eredeti menetéhez és azzal folytatja írását, hogy a Jézus által küldött tanítványok visszatérnek Mesterükhöz. Jézus pihenést javasol nekik szolgálatuk után, miközben ő fáradhatatlanul tanítja a hozzá érkező népet.
Az evangéliumokban számos esetben találkozhatunk a tanító Jézussal. Tanításának, beszédeinek helyszíne egészen változatos. Tanít a jeruzsálemi templomban és vidéki zsinagógákban, tanít hegyen, sík terepen és tóparton. Igazi vándortanító, aki járja a városokat és falvakat, hisz tanítani akarja az embereket. Bár több hasonlóság is felfedezhető a korabeli tanítók, rabbik és írástudók, valamint Jézus tanítói módszere között, mégis észre kell vennünk az egyik legjelentősebb különbséget. Miközben az előbbiek az Írásból és a törvényből indultak ki és annak tekintélyére hivatkoztak, addig Jézus tanítói tekintélyét az adja, hogy ő a mennyei Atya küldötte, s azt tanítja, amit az Atya bíz rá. Tanításának elfogadása az üdvösséget jelenti az ember számára.
Jézus tanítása ebben az értelemben felszólítás a megtérésre, amely nem csupán bűnbánatot jelent, hanem teljes megújulást. Feltételek és fenntartások nélkül Istenhez fordulok, aki a boldogságot és az örök életet adja.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése