2016. január 21., csütörtök

Ökomenikus imahét 4.



Imahét 2016 - Harmadik nap

TANÚSKODÁS A KÖZÖSSÉGRŐL

Jer 31,10-13 Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán.
Zsoltár 122 Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek.
1Jn 4,16b-21 Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, s a testvérét viszont gyűlöli, az hazug.
Jn 17,20-23 Teljessé legyenek, hogy felismerje a világ,hogy te küldtél el engem.

Krisztus előtt kétezer évvel az ősszülők bűnbeesése után az emberek egyöntetűen bálványimádók lettek. Isten egy ismeretlen időszak eltelte után az elszakadt emberiségből kiválasztotta Ábrahámot, hogy hagyja el a bálványozást, imádja az egy igaz Istent, aki a világot teremtette, aki vissza akarja venni maga mellé őt és a feleségét, Sárát. Az addig gyermektelen házaspárnak fiú utódot ad, hogy majd a családtagok nagy néppé szaporodjanak, és közösségükből szülessék a világ Megváltója, aki minden embert megvált szenvedésével és halálával. Ebből a családból kétezer év múlva megszületik az egész világ Megváltója. „Halljátok meg az Úr szavát, nemzetek! Hirdessétek a távoli szigeteken: Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, és úgy őrzi, mint a pásztor a nyáját. Mert az Úr megváltotta Jákobot és kiszabadította egy nálánál erősebb kezébő. Eljönnek és ujjonganak majd örömükben a Sion hegyén. Odasietnek az Úr javaihoz: a gabonához, borhoz és olajhoz, a bárányokhoz és borjakhoz. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és a bánat nem éri őket. Akkor majd táncot lejt örömében a lány, az ifjak és az öregek egyaránt boldogok lesznek. Gyászukat akkor örömre fordítom, megvigasztalom őket, s örömet szerzek nekik fájdalmuk után”. Jeremiás a szigetek s távoli tájak lakóinak jövendöl. Megérzi, hogy népe nem fogadja el rögtön a belőle született Jézust a saját Megváltójának. Harcol ellene, de megtér és boldog lesz. Előre látja Szent Pál is: utoljára tér meg, de boldog lesz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése